Hollywoodi színész volt előző életében a 10 éves kisfiú

Csak 4 éves volt Ryan, amikor elkezdődtek a furcsa rémálmai.színészA gyerekek még képesek visszaemlékezni az előző életükre, amivel bebizonyítják, hogy a reinkarnáció létezik. Az ilyen történetek mindig egyszerre érdekesek és ijesztőek, hiszen a legkisebbek még nem értik, hogy miért döbbennek meg a felnőttek, ha egyik napról a másikra olyasmiről kezdenek el beszélni, amiről nem is tudhatnának.

A most 10 éves Ryan esete akkor kezdődött, amikor csak 4 éves volt.

A kisfiú borzalmas rémálmokat látott, majd később elmesélte az anyukájának, hogy milyen rémes gondolatok zaklatják fel éjszakánként, valamint úgy érzi, hogy ő valaki más.

Ryan könnyek között kérlelte az anyukáját, hogy vigye haza, Hollywoodba. Az asszony elmondta, hogy a gyermeke elmesélte neki, hogy találkozott Rita Hayworth-el, valamint a tengerentúlra utazott egy csodálatos nyaralásra, és fellépett a Broadwayen.

Ryan még azt az utcát is meg tudta nevezni, ahol előző életében élt. A kisfiú anyukája úgy döntött, hogy nem veszi félvállról a gyermeke történeteit, hanem beszerzett egy halom könyvet a korabeli Hollywoodról.

szineszAz egyik ilyen kötetben azonban volt egy kép, ami mindent megváltoztatott. Ryan rámutatott Mae West fotójára, és kijelentette, hogy ő látható a fényképen. A kisfiú anyukája úgy döntött, hogy elviszi Ryant egy pszichiáterhez, hogy beszélgessen a kisfiúval.

A szakember nagyon sok olyan 2 és 6 év közötti gyermekkel foglalkozott korábban, akik emlékeztek előző életükre. A kezelések során Ryan rengeteg részletet elmondott az 1964-ben meghalt színészről, akinek sosem voltak nagy szerepei, valamint szöveget sem kellet tanulnia.

Ryan összesen 55 részletet mesélt el az elhunyt színész életével kapcsolatban. Elmondta például, hogy mennyi testvére volt, hány gyereke, és felesége.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com