Hosszú börtönbüntetést kapott Hollandiában a lánya ellen "becsületgyilkosságot" elkövető szír apa

Harminc év börtönbüntetésre ítélt egy holland bíróság egy szír apát, aki úgynevezett "becsületgyilkosságot" követett el 18 éves lánya ellen - tájékozatott az ítélet alapján a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál kedden.A beszámoló szerint a szír Hálid an-Nadzsart távollétében ítélte el a hollandiai Lelystad bírósága két fiával, a 25 éves Muhanaddal és a 23 éves Mohameddel együtt. A fivérek mindketten 20-20 év börtönbüntetést kaptak, mert bűnrészesek voltak nővérük, Ryan 2024 májusi meggyilkolásában.

A bíróság tájékoztatása szerint a fiatal lányt 18 méter hosszú ragasztószalaggal kötözték meg, és a száját is betömték, mielőtt egy sekély medencébe dobva megfojtották a hollandiai Oostvaardersplassen természetvédelmi területén. A tettesek kilétére az apának a ragasztószalagon maradt DNS-nyomai vezettek. A bizonyítékok arra utaltak, hogy a lány még életben volt, amikor a vízbe dobták.

Az 53 éves Hálid ezután Észak-Szíriába menekült, ahol újranősült, majd később levelet írt a De Telegraaf című újságnak, amelyben beismerte lánya meggyilkolását - tájékoztattak.

A bíróság szerint a lányt a család férfi tagjai azért ölték meg, mert a frízföldi Jouréban élve elutasította szigorú iszlám neveltetésének értékeit. Ryant 2022 óta számos alkalommal vették gondozásba különböző intézményekben megfélemlítés miatt, ahol többször is azt vallotta, hogy apja és testvérei fenyegették és bántalmazták. A lányt a család egésze "tehernek tekintette", amelytől - mint mondták - meg kell szabadulni - hangsúlyozta az ügyészség.

A két testvér tagadta, hogy bármilyen közük lett volna nővérük halálához. Apjukat pedig "pszichopatának" és "szörnyetegnek" nevezték. A bíróság azonban megállapította, hogy részt vettek a gyilkosság előkészítésében és elhallgatásában, fényképeket és videókat töröltek Ryan telefonjáról, és arra kérték a többi családtagot, hogy semmisítsék meg a csevegési előzményeket. A bíróság megállapította azt is, hogy a fivérek a gyilkosság előtt Ryan megölésének különböző módjait egyeztették apjukkal, beleértve Mohamed javaslatát is egy mérgező növény használatára. "A bizonyítékok megsemmisítése volt az egyetlen aggodalmuk" - áll a bíróság ítéletében.

A hírportál szerint kétséges, hogy Hálid an-Nadzsar letölti-e büntetését, mivel nincs kiadatási egyezmény Szíria és Hollandia között, és valószínűleg nem fog önként visszatérni az országba.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com