Idén már nyolcan haltak bele a kanyaróba Ukrajnában

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Nem sikerül egyelőre megfékezni Ukrajnában a kanyaró terjedését, csak idén már nyolcan haltak bele a fertőzésbe, köztük két gyermek - közölte az egészségügyi tárca kedden.Legutóbb, a múlt hét végén egy 18 éves egyetemista halt bele a fertőzésbe. A tárca legfrissebb adatai szerint 2018. december 28. és 2019. február 8. között több mint 18 170-en betegedtek meg kanyaróban, köztük 7808 felnőtt és 10 362 gyermek. Csak a múlt héten 3142 új beteget regisztráltak.

    
Tavaly Ukrajnában összesen több mint 53 ezren betegedtek meg kanyaróban, és 16-an haltak bele a betegség szövődményeibe. Ezzel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint Ukrajnában messze a legrosszabb a helyzet Európában, ugyanis a kontinensen regisztrált kanyarós megbetegedések több mint felét Ukrajnában jegyezték fel. Európában tavaly összesen 72-en haltak bele a betegségbe.
    

Szakértők szerint csakis azzal fékezhető meg a kanyaró, ha minden gyermek időben megkapja a vírus elleni védő- és emlékeztető oltásokat. Vannak iskolák Nyugat-Ukrajnában - például Csernyivci megyében -, amelyek a helyi önkormányzat határozata alapján átmenetileg nem fogadják azokat a gyerekeket, akiknek nincs orvosi igazolásuk arról, hogy megkapták a védőoltást kanyaró ellen. A Cenzor.NET ukrán hírportál tudósítása szerint a kárpátaljai Munkácson is felvetődött a hétfői városi tanács ülésén, hogy a jövő héttől hasonló intézkedést vezetnek be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütöttek rajta a hálózat tagjain.

http://ujhazak.com