Ideológiai gyarmatosítással zsarolják a fejlődő országokat!

Gyakorlatilag itt arról van szó, hogy több nyugati állam azzal a feltétellel fogja segélyezni a fejlődő országokat, amennyiben azok a genderideológiát magukévá teszik. A genderideológia szó a magyarban rendkívül ritkán használatos.

Nem úgy, mint a nyugati országokban. Lényege voltaképpen maga a feminizmus alapokon nyugvó ideológia, amely szerint bárki bármilyen nemi orientációt választhat magának! A fogalom gyakorlatba átvitele nagy arculcsapás lenne a fejlődő országokban, ahol (elnézést) a hölgyekkel állat módon bánnak.



Továbbá ezekben az országokban ki kell terjeszteni a meleg jogokat is, ami azt jelenti, hogy a térségekbe ez által a szaporulat vissza lenne véve, mint ahogyan az eddig sikerült is a háttérhatalomnak. A sikerük napjainkban tükröződik vissza, amikor részben a homoszexualitás liberális támogatása a nyugati országokban, másrészt a jólét okozója, hogy az európai emberek nem szaporodnak!

A keleti-európai (posztkommunista) oldalon is szintén elérték a szaporulat visszafogását az elmúlt évtizedekben. Ugyanis az itt élő emberek úgy gondolják, hogy sajnos nem éri meg gyermeket nemzeni, mert nem adott hozzá a kemény munka árán sem biztonságos eltartásuk. Európa jelenleg ott tart, hogy az utolsó pillanatokban kapkod, hogy miként pótolja az új és hatékony munkaerőket.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jelenlegi elképzelésük a migráció támogatása, amely meghívta egész Európába az olyan embereket, akik kultúrája és az európai ember kultúrája közötti szakadék áthidalhatatlan.


A merkelinek álcázott háttérhatalom pontosan tudta, hogy mit kezdjen. Hiszen a pénzügyi világhatalom érdekében az áll, hogy a fehér embereket a háttérbe szorítsa, mert ez a fajta ember a legádázabb ellensége a pénzhatalomnak. A másik emberfajta, nevezzük őket színes bőrűeknek. Ezek a csodás emberek részrehajlóak és könnyen meg lehet őket győzni, átverni, szítani.



Amennyiben ez sikerül, máris sikeresnek érezheti magát a pénzügyi világ elit. Itt felhívjuk arra a figyelmet, hogy úgy látjuk, hogy a földön egyetlen és hamisítatlan emberi faj él.

A bőrszín kizárólag a melanin tartalom mennyiségétől függ. Több-kevesebb. Nézzük mit tett és mit tesz jelenleg is a gyarmatosító banda az átvert fejlődő országokban élőkkel.

Rengeteg kérdés merül fel a nagyhatalom szerint a fejlődő országokkal kapcsolatban. Szabad segélyt adni azoknak az országoknak, amelyek az emberi jogokat a sárba tiporják? Európa ahhoz kötheti a támogatást, hogy egy adott állam legálisan engedélyezze az abortuszt és a homo szexualitást? Lehet, hogy éppen a háttérhatalom a genderrel kívánja elmosni a nemek létezését? Ezek a kérdések akkor váltak élessé, amikor az érintettek mellett a katolikus egyház is egyre gyakrabban ítéli el az ideológiai gyarmatosítást.

Természetesen önmagával meghasonulva, hiszen rengeteg katolikus pap támogatja az azonos neműek házasságát. Sőt, össze is adtak már papok azonos neműeket. Máskülönben Ferenc pápa még mindig nagy erőkkel támogatja Soros György pénzügyi segítségével a pápa kommunikációját, hogy legyünk irgalmasok a menekültekkel!



„Az önző és perverz értékek, melyeket növekvő agresszivitással ráerőszakolnak földrészünkre, nálunk korábban ismeretlen individualizmust és idegen hedonizmust terjesztenek el a társadalmunkban.” – fogalmazták meg afrikai püspökök tavaly az ENSZ számára.

Ráadásul Ferenc pápa is hasonlóan fogalmazott! Az ENSZ szervezetét és a vallást magunk mögött hagyva, de visszapillantva a pápa beszédeket mond, az ENSZ pedig megállapításokat fejez ki érvekkel látszólag a szegény emberek védelmében a szegény emberek ellen. Ugyanis Afrikában óriási édesvízi készletek vannak, csak éppen azt ki kellene aknázni nemzetközi összefogással.

A háttérhatalom célja, hogy mindenképpen az emberek életét ellehetetlenítse saját érdekeit nézve. Céljuk pedig a globális emberi létszámcsökkentés.

Valójában az Európa által felkínált támogatás az ördögtől van? Vajon, amikor Donald Trump beiktatása megtörténi, a jövő USA elnöke ismét életbe lépteti-e azt a korábbi rendelkezést, amely szerint az ország segélyszervezetei többé nem szponzorálhatják az abortuszt elősegítő kezdeményezéseket? Vajon a kenyai származású Barack Hussein Obama jelenlegi USA elnökét jogból hogyan oktatták ki, hiszen a homo szexualitást börtönnel bünteti, ugyanakkor támogatja is. A fejlődő országok világának meleg joggal és genderrel miként árthatunk?

Forrás: valasz.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com