Intézkedő rendőrök támadói ellen indult eljárás Somogyban

Rendőrökre támadt négy ember, hogy megakadályozzon egy intézkedést, ezért büntetőeljárás indult ellenük - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-t.Azt írták: az eset április 16-án éjszaka történt. A rendőrök a 7-es számú főút Somogy vármegyei szakaszán megállásra szólították fel egy személyautó vezetőjét, aki a megkülönböztető jelzések ellenére sem állt meg, a megengedett sebességet jelentősen túllépve megpróbált elmenekülni.
    

Amikor az autó egy ingatlan előtt megállt, sofőrje befutott a ház udvarára, ott az őt üldöző rendőrök utolérték és megpróbálták megbilincselni. Időközben a helyszínre ért egy több mint tíztagú társaság, kiabálva igyekeztek megakadályozni az intézkedést, közülük négyen a rendőrökre támadtak, ököllel ütötték őket, az egyik rendőr ujját is megfeszítették, hogy engedje el a társukat.
    

A dulakodás közben a menekülő megöléssel fenyegette, ő is többször megütötte a rendőröket és társai magatartását kihasználva sikerült elmenekülnie. A rendőrök a bántalmazások következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség a szökésben lévő elkövetővel szemben elfogatóparancsot bocsátott ki, a rendőrökre támadó négy embert gyanúsítottként hallgatta ki csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt. A négy férfi őrizetbe került, az ügyészség indítványozta a letartóztatásukat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com