Ittas vezetés miatt vádat emeltek Burány Sándor ellen

Ittas vezetés miatt vádat emeltek Burány Sándor, a Párbeszéd - korábban a szocialisták - országgyűlési képviselője ellen.A Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel közölte: a vádirat szerint január 19-én 22 óra körül Burány Sándor úgy közlekedett a fővárosban a IX. kerületi Határ úton a Nagykőrösi út irányába, hogy szervezetében alkohol volt. Az ellenőrzéskor a politikus elismerte, hogy szeszes italt fogyasztott, és a szonda is kimutatta, hogy enyhe fokú alkoholos befolyásoltság állapotában volt.

    
A fővárosi kormányhivatal XIX. kerületi hivatala a büntetőeljárás jogerős befejezéséig elrendelte Burány Sándor vezetési jogosultságának szünetelését, egyúttal a helyszínen elvett jogosítványát is visszavonták. Az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette. Ezt követően Burány Sándort az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki, amely során tényfeltáró, bűnösségére kiterjedő beismerő vallomást tett.
    

A július elsejétől hatályos büntetőeljárási szabályok alapján az ügyészség a vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében pénzbüntetést és - a törvény kötelező rendelkezése alapján - határozott idejű közúti járművezetéstől eltiltást szabjon ki a vádlottal szemben - olvasható az ügyészségi közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com