Izrael tévedésből elsüllyesztett egy civileket szállító hajót 1982-ben

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Az izraeli hadsereg egyik tengeralattjárója tévedésből  elsüllyesztett egy civil menekülőket szállító hajót 1982-ben, az első libanoni háború idején - jelentette a tízes kereskedelmi tévé pénteken. A hajó 56 civilt szállított, közülük 25-en vesztették életüket.A  televízió szerint a tengeralattjáró parancsnoka  azt hitte, hogy terrorista férfiak utaznak a Tripoliból kihajózó személyszállító hajón, és ezért két torpedó rakétával felrobbantotta, és elsüllyesztette azt. A hajó azonban Libanonból a háború elől menekülő ötvenhat civilt szállított, köztük külföldieket, nőket és gyermekeket is.

    
Az 1982 júniusában megtörtént tragikus tévedés ügyében a kilencvenes évek végén a hadsereg három évig tartó belső vizsgálatot indított, amelynek végén a haditengerészet vezetője úgy határozott, hogy nem történt bűnügyi eljárást követelő mulasztás. A hajó elsüllyesztésének  ügyében korábban  hírzárlatot rendeltek el, a tízes tévé a legfelsőbb bírósághoz fordult az eset nyilvánosságra hozása érdekében, és ennek határozata alapján készülhetett el róla a beszámoló.
   

A beszámoló szerint az izraeli tengeralattjáró a végzetes rakéták kilövése után elhagyta a libanoni partokat, és Libanonban a mai napig nem tudták, hogy mi okozta a civileket szállító hajó felrobbanását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com