Javult a tudatmódosító szert használó törökszentmiklósi fiatalemberek állapota

Javult annak a három törökszentmiklósi fiatalembernek az állapota, akit a hétvégén súlyos állapotban vittek kórházba tudatmódosító szer fogyasztása miatt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet megbízott főigazgatója pénteken az MTI-vel. Tölgyes Anna elmondta: ketten még az intenzív osztályon fekszenek, de már nem szorulnak gépi lélegeztetésre, a sürgősségi osztályon ápolt harmadik fiatalembert hazaengedték. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-t arról tájékoztatta, a rendőrséget a szolnoki kórház értesítette arról, hogy Törökszentmiklósról három olyan embert szállítottak be ellátásra, aki tudatmódosító szert és alkoholt fogyasztott.

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, az ügyet szakértők bevonásával vizsgálják - közölte. Tavaly januárban szintén Törökszentmiklósról több embert - köztük két kismamát - vittek súlyos állapotban kórházba a mentők egy veszélyes, új pszichoaktív anyag fogyasztása miatt.

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság az eset után őrizetbe vett egy akkor 39 éves helybéli férfit a városban történt kábítószer-fogyasztásokkal és megbetegedésekkel kapcsolatban. Zacher Gábor toxikológus a tavalyi ügyről akkor úgy nyilatkozott: "skandalum" a magyar kábítószer-történetben, ami Törökszentmiklóson történt, mert korábban nem fordult elő, hogy ilyen súlyos, tömeges túladagolás két várandós nőt is érintsen, ráadásul a császármetszéssel világra jött újszülöttek is "nagyon rossz általános állapotban vannak".

A járási hivatal hatósági és gyámügyi osztálya még tavaly márciusban határozott a törökszentmiklósi drogügyben érintett mindkét csecsemő nevelésbe vételéről a szakszolgálat javaslata alapján. Ez a döntés azóta is érvényben van - idézte a megyei kormányhivatal nyilatkozatát a szoljon.hu.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com