Káma szutra lumbágós szerelmeseknek

A Waterloo-i egyetem kutatói azt vizsgálják, hogy milyen terhelés éri a gerincoszlop alsó részét szeretkezés közben.kamasutraAz orvostudomány eddig elhanyagolta azt a kérdést, hogy hogyan éri a gerincoszlop alsó részét a szex, pedig több millió hátfájós ember teszi fel azt a kérdést a szakembereknek, hogy hogyan élvezhetnék a szeretkezést, amikor borzalmasan fáj a hátuk.

A Waterloo-i egyetem kutatói, Nathalie Sidorkewicz doktornő és csapata, most úgy döntött, hogy ők utánajárnak a kérdésnek. A vizsgálathoz először olyan önként jelentkezőket kerestek, akik nem szenvednek lumbágóban.

Ezt követően fogták a testiség alapművét, a Káma szutrát, és azt kezdték vizsgálni, hogy a pózokban, milyen terhelés éri a gerincoszlop alsó részét, ugyanis ezt a részt fájlalják a lumbágósok.

A kutatók tanulmányának csak az első, bevezető részét közölték eddig. Ez elsősorban a férfiak problémáival foglalkozik. Az ismertetés előtt még tisztázni kell a betegség két fő típusát. Az első az, amikor nem tud valaki előre hajolni, a másik az, amikor pokoli fájdalmakat kell kiállnia annak, aki hátra akar hajolni.

Lumbágó esetében az az általános tanács, hogy az egész testet mozgassa a beteg, ne csak az alsót. Azt inkább a partnernek kell. Ha a lumbágós megfogadja a tanácsot, akkor kisebb terhelés éri a gerincoszlop kritikus alsó részét.

painEmiatt fontos a lábak szerepe, melyeknél előnyösebb, ha nyújtva vannak, és nem behajlítva. Ennek oka az, hogy a nyújtott lábak esetében az energia kifejtés úgy lehet nagyobb, hogy a terhelés nem növeli a gerinc problémáit.

Habár a vizsgálat még a bevezetésnél tart, a kutatók máris előálltak egy jó tanáccsal a nők számára. Ez az, hogy kerüljék a misszionárius pózt, ha nem tudnak előrehajolni a lumbágó miatt. Amennyiben a hátrahajlással van problémájuk, akkor választhatják ezt a pózt, mert nem fog fájdalmat okozni nekik.

A lelkes kutatócsoport munkájáról folyamatosan be fog számolni az egyik orvosi lap, amiért például a Franciaországban lesznek hálásak az emberek, akiknek a 15 százaléka szenved lumbágóban, tehát nem könnyű nekik olyan pózt választani a Káma szutrából, amely nem terheli túlságosan a gerincet.

(Forrás: asiaport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környéki drogkereskedelmet működtető dílereken ütött rajta a rendőrség.

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

Miután megölte, majdnem két hétig még vele élt.

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Börtönbe kellett volna vonulnia.

Autóba ültették, majd fogva tartották

Autóba ültették, majd fogva tartották

Emberrablás bűntett miatt indult nyomozás a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

http://ujhazak.com