Kenyában elindult a faji alapú sterilizálás, vakcinákkal - video 18+

Kenyában több millió nő olyan tetanuszoltást kapott, amely laboratóriumok megerősítése szerint vetélési, sterilizációs komponenst tartalmazott. Erről a Kenyai Katolikus Orvosok Egyesülete számolt be!


Az UNICEF és a WHO által propagált szereket még a tervek szerint 2,3 millió fiatal lány és nő fogja még megkapni Kenyában.

ke

„Hat mintát küldtünk szét Kenyából és a környékről Dél-Afrikában. A tesztek kimutatták, hogy az oltóanyagokban HCG antigén volt” – nyilatkozta Dr Muhame Ngare a Mercy Egészségügyi Központ munkatársa a LifeSiteNews-nak Nairobiban.

A női testben a beoltott antigén olyan változásokat produkál, hogy a női szervezet saját magzatát pusztítja el.

A HCG vegyi anyagot a World Health Organization kísérletezte sterilizáló indíttatással.

Amikor egy fiatal nő megkapja az oltóanyagot, akkor szervezete válaszol a HCG vegyi anyagra, ami spontán vetélést okoz. Az oltás után előfordulhat, hogy a nők 3 évig nem tudják magzataikat kihordani.

Dr. Ngare szerint a WHO nem az újszülött kori tetanusz elleni védőoltásokon dolgozik, hanem egy jól kidolgozott népességszabályozást hajt végre. Ez tulajdonképpen a sterilizálási gyakorlat, amelyet a védőoltásokon keresztül hajtanak végre.

kö

Kenya kormánya kiáll az oltóanyag biztonságossága mellett. Dr. Tabu, Kenya Egészségügyi Minisztériumának képviselője a médiának azt nyilatkozta, hogy az oltóanyag tökéletesen biztonságos. A kenyai nők a mai napi életet adnak egészséges gyermekeknek. Az oltóanyag tehát nem tartalmaz sterilizálást előidéző anyagokat.

Az állítás igaz, de a másik oldalról azt állítják, hogy ez csak azért van, mert a HCG nem működik 100%-osan. A beoltott nők közül nem mindenkit sterilizál, de sajnos a többséget igen.

Fontos tudnunk azt, hogy a Kenyai Katolikus Orvosok Egyesülete egy pro-vakcina szervezet. Régebben foglalkozik emberek oltásával, mint ahogy Kenya megalakult. „Mi indítéka lenne hát a katolikus orvosoknak, hogy hazudjanak?” – mondta nyilatkozta Dr. Ngare a LifeSiteNews-nak.

enkkk

Egyébként, a szervezet, amely leleplezte a WHO oltási politikáját, valójában egy védőoltásokat támogató csoport. Most pedig rájöttek arra, hogy a WHO által adott vakcinákba olyan anyagok vannak, amely az emberiség ellen van intézve és az igazság sosem fog kiderülni.

Két év alatt öt oltási terv

A furcsa a dologban az volt, hogy az oltási tervek ütemezése nagyon gyors volt, mert 2 év alatt 5 oltási terv is készült Kenyában. Ez a módszer tetanusz elleni védőoltásnál nem is használható.

Dr. Ngare szerint akkor adták be a tetanusz vakcinát 5 adagban, amikor vele együtt juttatták be a termékenység szabályozó hormont. Ez a hormon egy terhességi hormon volt az ún. Human chorion gonadotropin. A WHO 1992-ben dolgozta ki.

A vakcinát férfiak, illetve idősebb nők nem kapták meg, csak a fogamzóképes, életerős nők.

Dr. Ngare elmondta azt is, hogy a világon nem az első hasonló kísérlete volt már a WHO-nak. Ugyanezt a sterilizációs akciót használták fel Mexikóban 1993-ban, majd 1994-ben Nicaraguában és a Fülöp-szigeteken.

Az 1990-es években a WHO próbálkozott Kenyába hozni a kampányt, de akkor még sikerült a katolikus egyháznak leállítani azt.

Egy emberjogi aktivista Brian Clowes a Human Life International munkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ nem is tagadta a HCG jelenlétét az oltóanyagban. Az ENSZ azzal védekezett, hogy a gyártás során került bele a szennyeződés némelyik oltóanyagba.

Tudatos, gondolkodó emberek számára elfogadható válasz ez? A HCG nem szennyező anyag. Az oltás gyártása során, hogy belekerüljön a vakcinába szinte lehetetlen!

1992 augusztusában egy ENSZ ülésen, amelyet Genfben tartottak, 10 tudós gyűlt össze. Az Ausztráliából, Európából, Indiából és természetesen az USA-ból a női egészséget támogató országokból összegyűlt emberek megvitatták a termékenység szabályozó vakcinák hatékonyságát. Megállapították, hogy a legfejlettebb oltóanyag az „anti-humán koriogonadotropin”.

ENSZ, WHO, és az UNICEF mind benne vannak a bizniszbe

Galéria
UNICEF_Logo_Futura_800
ensz
who


Ezekről az eseményekről világszerte olyan kemény cenzúra van, hogy a fősodratú média ezekről a történésekről sehol sem fog írni.

Az ENSZ tudatosan vesz részt a vakcinákon keresztül történő lassú folyamatos népesség szabályozásban!

Azok az események, amelyek Kenyában történnek, kimerítheti az emberiség ellenni bűntettet. Felmerül a kérdés, hogy a cselekmény eugenikus, illetve rasszista megnyilvánulás?

Az oltóanyagok kapcsán intelligens tökéletesített fegyverrel nézünk szembe a következő okok miatt:

  • Nem tudjuk, hogy az oltóanyagok mit tartalmaznak.

  • Gyártás során vegyi anyagokat nem nehéz direkt módon belehelyezni.

  • A közegészségügy égisze alatt beadhatóak

  • Az országok mindenkori kormányinak és a médiának együtt kell működni az eseményekkel, azért, mert nem szabad kiderülni, hogy a fegyverek az emberiség ellen irányulnak.


Ez történik, amikor az emberiséget beoltják fogamzásgátló és rákos megbetegedést generáló vegyszerekkel. Így történt ez az 1960-as és 70-es években is, amikor polio „védőoltással” oltottak be 98 millió amerikait.

Jelenleg a kenyai kormányzat azzal érvel, hogy az oltóanyagokba a szennyeződés véletlenül került bele.

Oltóanyagok az emberiség ellen


A vakcinákhoz szándékosan hozzáadott HCG anyag az emberek tudta nélkül emberi jogot és emberi méltóságot sért.

1 – A kenyai nők tájékoztatás és beleegyezés nélkül, kötelező jelleggel kapták meg az oltást. A lakosság, ha tudás nélkül van, akkor ez sérti jogaikat. Ezek a nők nem tudták meg soha, hogy sterilizálási célzattal kaptak oltást. (férfiak és idős nők nem kaptak az oltásból)

2 – A fiatal kenyai nők, ha célzottan bőrszín miatt kaptak oltást, akkor fajgyűlölő népirtásnak is fel lehet fogni a kampányt.

3 – Az anya szervezetébe juttatott HCG a magzat halálát okozta a többségi esetekben. Ezeket az oltásokat (amelynek tartalmát nem ismerték) rengeteg fiatal kenyai nő tudta nélkül kapta meg! A születendő gyermekeik védelmében semmi féle óvintézkedés nem történt.

4 – A Genfi egyezmény szerint korlátozva vannak az orvosi kísérletek. Azok a kenyai nők, akik megkapták a tetanusz elleni védőoltást titkolt, burkolt bűnügyi státuszú orvos kísérletekben szerepelnek emberi tengerimalacokként feltüntetve.

5 – Mivel kizárólag nőket választottak ki az oltásra, feltételezhető, hogy az indíttatás nem csupán faji, hanem nemi megkülönböztetés is.

Ha mindent összevetünk, voltaképpen kapunk egy olyan intelligens fegyvert, aminek neve az oltóanyag. Kenya esetében szándékosan oltják be az embereket a sterilizáció érdekében. A háttérben pedig a WHO áll, amely illegális orvosi kísérleteket hajt végre?

Oltóanyagok eljuttatás a kiszemelt áldozatokhoz

Az ENSZ megszervezi az oltás mikéntjét és a WHO pedig egyetért vele a világon lévő összes mindenkori kormány pedig az adófizető állampolgárok pénzéből finanszírozza a gyilkos gyakorlatot. A valós eseményekről pedig a média titkol, ködösít, cenzúráz.

kk2

A „védőoltások” beadatása nagyon jó népirtó módszer. Alapjába véve a valódi védőoltás nem rossz dolog, hiszen az emberiség részben ennek köszönheti az életben maradást. Azonban a tudomány boszorkánykonyhája már rég nem az embermentésről szól, hanem az emberek irtásáról, mert állítólag sokan vagyunk a Földön.

Nincs más hátra a globális háttérhatalomnak csupán annyi, hogy az embereket kampányok által rávegye arra, hogy a védőoltásokat önszántukból adassák be maguknak. Ehhez természetesen asszisztál a mindenkor kormány és az orvosok is. Noha nem mindegyik orvos ért egyet a dologgal, mégis azt kell mondaniuk, hogy a védőoltás mellett vannak. Ha ezt nem tennék, nagy valószínűséggel meg lenne a következménye!



A védőoltásokkal kapcsolatos tevékenységek hazánkban Magyarországon is érzékelhetőek. Általános iskolás gyermekek szüleit kényszerítik arra, hogy a hepatitis elleni védőoltásokat megkapják. A humán papilloma elleni védőoltást pedig a tini lányoknak ajánlják immár ingyen, amelyet sorozatban kell beadatni. Az ára 100 ezer forint körül van és ezt a kormány fedezi. Magyarország egyébként nagy fejlettségi szinten van a védőoltások előállítása tekintetében. Így volt egy Gyurcsániumban, de így van ez Orbániumban is.

Rezsinövelés, szemkilövetés, devizahitelek, vizitdíj, ujjal mutogatás jobb oldalra Rezsinövelés, szemkilövetés, devizahitelek, vizitdíj, ujjal mutogatás jobb oldalra, védőoltások

Közmunka program, rezsicsökkentés, devizahítelek, rezsicsökkentés, ujjal mutogatás bal oldalra Közmunka program, rezsicsökkentés, devizahitelek, rezsicsökkentés, ujjal mutogatás bal oldalra, védőoltások

Még mielőtt az összeesküvés elméleteket kedvelő emberek leszólásában gondolkodnánk, kérünk titeket kedves olvasók vegyétek figyelembe Bill Gates leghíresebb mondását.

„ A világon ma 6,8 milliárd ember él, ami nem sokára 9 milliárdra változik. Most, ha igazán remek munkát végzünk az új vakcinákkal, az egészségügyi ellátással, a reproduktív egészségügyi szolgáltatásokkal, akkor a népesség számát esetleg 10, vagy 15 százalékkal tudjuk csökkenteni” – Bill Gates.

bg

Forrás: naturahirek.com

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com