Harminc éve dolgozik utazási szakértőként Carlos Lavilla, aki csalódott ebben az öt helyben.
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elegendő bizonyíték hiányában lezárta a vitatott végeredményű 2007-es kenyai elnökválasztás utáni erőszakcselekmények ügyében 2010-ben indított eljárás vizsgálati szakaszát - jelentette be Nazhat Shameem Khan, a hágai székhelyű bíróság helyettes ügyésze.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Egy 13 tagú elefántcsordát költöztetnek egy angliai magánvadasparkból Kenyába, hogy szabadon engedjék őket a vadonban - írta a The Guardian.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
A közúti motorozásban használatos védősisakokat adományozott Magyarország Kenyának az ENSZ közlekedésbiztonsági programjában - mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI-nek csütörtökön.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Egyházi és kormányzati delegáció utazik Kongóba és Kenyába, hogy felmérjék a segítségnyújtás lehetőségeit, illetve elvigyék a kormány támogatását.
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöksége úgy döntött, hogy biztonsági okok miatt nem küld versenyzőket Kenyába, a július 12-én kezdődő ifjúsági világbajnokságra.
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, amerika, összeesküvés elmélet
Obama hamisított anyakönyvi kivonat alapján lett az USA elnöke.
Szerző: Ancsy
itt:
18+, Ezoterikus hírek
A kuria etnikum tagjai szerint a hetes szám balszerencsés és elátkozott.
Egy kenyai nőnek 5 év házasság után esett neki a férje, mert nem szült neki gyereket.
A férj állítólag meddő mégis a feleséget vádolta és csonkította meg. A bevadult férfi machetével esett neki a 27 ...
Nagy felháborodást keltett meleg jogi aktivisták körében a homoszexuálisok végbélen keresztüli vizsgálata.
A kenyai bíró semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy ezzel a módszerrel vizsgálják az azo...
Hassan Hanafi 2008-ban újságíróként dolgozott a terrorszervezet holdudvarába és ekkor csatlakozott az al-Kaida szomáliai szárnyához az al-Shabaabhoz.
Hanafi még riporterként is támogatta a szélsősége...
Muszlimok nem adták ki a keresztényeket az őket megtámadó dzsihadistáknak.
Egy kenyai buszt dzsihadista fegyveresek támadtak meg, hogy a rajta utazó keresztényeket megöljék.
Az eset Kenya észa...
