A Wizz Air járatai biztonsági okokból nem érintik az iraki és az iráni légteret

A Wizz Air repülőgépei biztonsági okokból nem érintik az iraki és az iráni légteret, a Dubajba közlekedő járatok Szaúd-Arábia felől közelítik meg az úti célt - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.
Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

Biztonsági okok miatt nem indul magyar az ifi atlétikai vb-n

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöksége úgy döntött, hogy biztonsági okok miatt nem küld versenyzőket Kenyába, a július 12-én kezdődő ifjúsági világbajnokságra.

Nem tudták megrendezni a második gyakorlást

Az időjárási körülmények miatt nem tudták megrendezni a Forma-1-es Kínai Nagydíj második szabadedzését.

Biztonsági okok miatt nem utazik magyar sportoló Törökországba

Biztonsági okok miatt nem utazik el a magyar csapat a törökországi Erzurumba, ahol február 12-től 17-ig rendezik meg a XIII. téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF).
Biztonsági okokból leállították a forgalmat a Köln-Bonn repülőtéren

Biztonsági okokból leállították a forgalmat a Köln-Bonn repülőtéren

Leállították a forgalmat hétfőn a németországi Köln-Bonn nemzetközi repülőtéren, mert egy ember a biztonsági ellenőrzést megkerülve lépett be az egyik terminál utasoknak fenntartott részére - jelentet...
Betiltották a burka viselését, mert kiderült pénzért hordták a nők

Betiltották a burka viselését, mert kiderült pénzért hordták a nők

A bulgáriai 70 ezer lakosú Pazardzsikban betiltották a burka viselését. Egy nacionalista politikus ezt azzal indokolta, hogy a burkát nem vallási okok miatt, hanem pénzért viselik a nők Bulgáriában. ...
Madridban biztonsági okokból kevesebb ünnepelhetik a főtéren a szilvesztert

Madridban biztonsági okokból kevesebb ünnepelhetik a főtéren a szilvesztert

A madridi önkormányzat döntése értelmében biztonsági okokból a szokásosnál jóval kevesebben, 70 ezer helyett csupán 25 ezren ünnepelhetik a szilvesztert Madrid főterén, a Puerta del Solon. A korlátozó...
Megmagasították a Szent Péter-bazilika kupolájának védőrácsát

Megmagasították a Szent Péter-bazilika kupolájának védőrácsát

Biztonsági okokból magasabbra emelték a Szent Péter-bazilika kupolája védőrácsát - tudósított a Corriere della Sera napilap szerdai számában. A kupola tetején a szabadba kilépő turistáknak eddig fe...