Két migráns meghalt, több megsérült egy éjszakai összetűzésben Boszniában

Afganisztáni és pakisztáni illegális bevándorlók csaptak össze az északnyugat-boszniai Bihácon szerda késő este, két migránst meghalt, tizennyolc pedig megsebesült - erősítette meg a helyi rendőrség csütörtökön.Az N1 regionális hírtelevízió beszámolója szerint a gyilkosságok elkövetőit még keresik, és a hatóságok azt is ki akarják deríteni, mi vezetett a konfliktushoz a két csoport között.

   
A boszniai rendőrség éppen szerdán ürítette ki a horvát határ közelében fekvő, Bihac mellett található befogadóközpontot, és az ott tartózkodó migránsokat átszállította a körülbelül húsz kilométerre található Lipába. Az átszállításra azért volt szükség, mert a boszniai-horvát határon rekedt illegális bevándorlók egyre több gondot okoztak a helyi lakosságnak, megnőtt a rablások és az erőszakos cselekedetek száma, a bihaciak bevallásuk szerint féltek az ott rekedt bevándorlóktól.
    

Napokon belül a szintén a boszniai-horvát határon található Velika Kladusa befogadóközpontját is kiürítik a hatóságok - közölte a rendőrség korábban. A hivatalos adatok szerint jelenleg mintegy 8-10 ezer illegális bevándorló van Bosznia-Hercegovinában. Ők Horvátországon keresztül szeretnének az Európai Unióba jutni, a migránsválság, majd a koronavírus-járvány miatt megerősített határvédelem miatt viszont csak nehezen tudnak továbbmenni, a közeledő tél pedig további nehézségek elé állítja őket.
    

A 2015-ös migránsválság idején több mint egymillió migráns haladt át az úgynevezett nyugat-balkáni útvonalon, főleg Észak-Macedóniát, Szerbiát és Magyarországot használva tranzitútvonalként. Miután Magyarország műszaki határzárat állított fel, a migránsok Horvátország és Bosznia-Hercegovina felé vették az irányt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com