Klaus Iohannis: Románia mély tisztelettel adózik Elie Wiesel emléke előtt

Szülőhazája, Románia mély tisztelettel adózik Elie Wiesel emléke előtt, akinek kiemelkedő életútjára erkölcsi támaszként tekint - írta Klaus Iohannis román államfő a Nobel-békedíjas amerikai író, holokauszttúlélő halálhíre nyomán vasárnap közzétett üzenetében.

"A legbefolyásosabb személyiségek egyikeként, aki arra tudta használni erejét, hogy a toleranciát és szabadságot hirdesse, Elie Wiesel az elnyomással szembeszálló, az elesettekért fáradhatatlanul kiálló, kiemelkedő gondolkodóként marad meg az emberiség lelkiismeretében" - fogalmazott méltatásában Iohannis.

ddljkjg

Felidézte: Elie Wiesel megtisztelte Romániát azzal, hogy elvállalta a romániai holokausztot tanulmányozó nemzetközi bizottság vezetését. "Távozásával mindannyian a holokauszttagadás és felejtés elleni küzdelem egyik meghatározó hangját veszítettük el" - írta a román elnök, őszinte részvétéről biztosítva Elie Wiesel családját és tisztelőit.

Elie Wiesel 1928-ban, a romániai Máramarosszigeten született, amely 1940-ben a második bécsi döntés révén visszakerült Magyarországhoz. Szülővárosából 1944 májusában hurcolták el családjával együtt Auschwitzba.

A holokausztot túlélő, Amerikában letelepedett, az emlékezést és megbékélést hirdető humanista íróként nemzetközi elismerést kivívó Elie Wiesel 2002-ben Ion Iliescu akkori államfőtől megkapta a Románia Csillaga érdemrend főtiszti keresztjét, a kitüntetést azonban két évvel később visszaadta, amikor megtudta, hogy Iliescu az antiszemitizmusáról és idegengyűlöletéről elhíresült Corneliu Vadim Tudornak, a Nagy-Románia Párt elnökének is ezt a kitüntetést adományozta.

Elie Wieselnek jelentős szerepe volt abban, hogy az addig másokra mutogató, az országuk területén elkövetett atrocitásokat tagadó, vagy bagatellizálni próbáló bukaresti vezetők a 2000-es évek elején elismerték: Romániában is volt holokauszt. Miután a NATO-csatlakozásra váró Románia kulturális miniszterének holokauszttagadó nyilatkozata diplomáciai botrányt váltott ki, Ion Iliescu román államfő nemzetközi történészbizottságot bízott meg a romániai holokauszt tanulmányozásával.

Az Elie Wiesel vezette testület 2004-ben közzétett, Romániában hivatalos dokumentummá vált jelentése szerint a második világháborúban a Ion Antonescu vezette bukaresti kormány által ellenőrzött területeken több mint negyedmillió romániai és ukrajnai zsidó pusztult el, akiknek a deportálásában, illetve meggyilkolásában főleg a román katonaság és csendőrség vett részt. A jelentés a román fennhatóságú területeken elpusztult áldozatok számát 280 és 380 ezer közöttire, míg az észak-erdélyi holokausztban elpusztultak számát 135 ezerre becsüli.

Romániában 2005-ben a kormány létrehozta a nemzeti holokausztkutató intézetet, amely megalakulása óta Elie Wiesel nevét viseli.

Dacian Ciolos román kormányfő, a bukaresti külügyminisztérium és az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet vasárnap részvétnyilatkozatban reagált a Nobel-békedíjas író halálhírére.

MTI

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com