Legalább nyolc halottja és tizenhárom sebesültje van egy szerbiai lövöldözésnek

Nyolcan meghaltak, további tizenhárman pedig megsebesültek, amikor egy férfi gépkarabéllyal rálőtt az emberekre a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén csütörtök késő este - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).Bratislav Gasic szerb belügyminiszter terrorcselekménynek minősítette az esetet. Az elkövető ellen elfogatóparancsot adtak ki, a rendőrség lezárta a területet, ahol a 21 éves férfi feltételezhetően rejtőzködik. A rendőrség egyelőre nem közölt részleteket az esetről, de a belügyminisztérium Forgószél néven indított akciót a férfi felkutatására.

Az akcióban a belügyminisztérium több mint hatszáz tagja, köztük a különleges egység és a csendőrség alakulatai is részt vesznek.
   

Az RTS helyszíni beszámolója szerint a férfi egy autóból adta le a lövéseket az iskolaudvarban összegyűlt fiatalokra azt követően, hogy korábban vitába keveredett velük, majd továbbhajtott, és két környékbeli faluban is véletlenszerűen lőtt rá a járókelőkre. A vérontás mindössze két nappal azt követően történt, hogy egy belgrádi általános iskolában egy hetedikes diák lelőtte nyolc társát és az iskolaőrt, illetve megsebesített további hat tanulót és egy tanárt.
    

A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. Iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkán fordulnak elő az országban, és azokat eddig egyetlen esetben sem fiatalkorú követte el. Az utóbbi évek legsúlyosabb ámokfutása éppen tíz évvel ezelőtt történt, amikor a Belgrádtól 50 kilométerre délre található Velika Ivanca faluban egy férfi 13 rokonát gyilkolta meg.
    

A szerb kormány csütörtöki ülésén a köztársasági elnök minden előző napi javaslatát elfogadta. Ez azt jelenti, hogy a büntethetőség korhatárának csökkentése mellett - amiről a parlamentnek kell törvénymódosítást elfogadnia - moratóriumot vezetnek be a fegyvertartási és -viselési engedélyek kiadására, felülvizsgálják az eddig kiadott engedélyeket, ellenőrzik, hogy mindazok, akik fegyvertartási engedéllyel rendelkeznek, megfelelő módon tárolják-e fegyvereiket és lőszereiket, és az ország összes lőterét is ellenőrzik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com