Letartóztattak egy férfit, aki azt tervezte, hogy végez egy ügyésszel és egy bíróval

A nyomozó ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a férfit, aki azt tervezte, hogy végez három emberrel: a haragosával, egy ügyésszel és egy bíróval - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint a negyvenes évei elején járó férfit emberölés bűntette és egyéb erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt 18 év fegyházbüntetésre ítélték, 2025. június 19-én szabadult a büntetésvégrehajtási-intézetből.

A megalapozott gyanú szerint a férfi a fogva tartása alatt, 2019-ben, egy szállítás során találkozott azzal, az - azóta szintén elítélt - sértettel, akit korábban bántalmazott, és akinek a hozzátartozóját megölte. Amikor a férfi meglátta, megfenyegette a sértettet, aki a börtönből való szabadulását követően több alkalommal kapott a támadójától származó - benne komoly félelmet keltő - fenyegető üzenetet.

Ezen túlmenően a férfi kijelentette azt is, hogy a büntetőügyében eljáró ügyész és bíró megölését is elhatározta. A nyomozó ügyészség háromrendbeli emberölés bűntettének előkészülete miatt hallgatta ki gyanúsítottként a férfit, majd szökésének és a bizonyítás megnehezítésének veszélyére, valamint a bűnismétlés lehetőségének megakadályozására tekintettel sikeresen indítványozta letartóztatásának elrendelését.

A gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését. A kényszerintézkedésre vonatkozó bírósági végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be ellene - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com