Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.A makkegészséges fiatalember hirtelen halála: „Mellkasi fájdalommal érkezett a sürgősségire egy makkegészséges, 23 éves férfi, miután csípőset evett. Tényleg teljesen egészséges volt, soha sem dohányzott, az életjelei normálisak voltak és a mellkasröntgen sem mutatott ki semmit, ezért azt gondoltuk, hogy csak reflux. 

Öt perccel később megállt a szíve, de sikerült visszahozni. Elvittük CT-re, de még a vizsgálat közben meghalt, és nem tudtuk újraéleszteni. A műtőig sem jutottunk el. Kiderült, hogy gyakorlatilag szétrobbant az egyik fő artériája. 

Ilyesmi általában a hetvenes éveiben járó, régóta dohányzó, magas vérnyomású férfiak esetében fordul elő, de ennél a fiatal férfinál semmilyen rizikófaktor sem állt fent. A mai napig nem értem, hogy történhetett ez meg vele.” 

Rothadó hús szaga áradt a páciens hasából: „Extrém hasi fájdalommal érkezett egy huszonéves nő, akinek a hasfala kőkemény tapintású volt. Olyan komoly fájdalmai voltak, hogy meg sem tudott mozdulni a CT vizsgálathoz. A röntgen csak folyadékot mutatott a hasüregben, ami elég indok volt a hasi műtéthez. 

Amikor a sebész felnyitotta a nő hasát, akkor a műtő levegőjét azonnal rothadó hús szaga töltötte meg. A nő több szerve elhalt, sok szövet egyszerűen elrohadt. A szobát betöltő szagtól az aneszteziológus öklendezett, én pedig elrohantam borsmentaolajért, hogy azzal kenjük be a maszkjainkat. 

A sebész néhány másodpercig nézte a hasüreget, majd azt mondta, hogy: Anesztézia, szerintem hamarosan összeomlik, mert valószínű, hogy a hasüregi nyomás volt az egyetlen, ami miatt még volt vérnyomása. 

Így is történt, és a nő meghalt a műtőasztalon.

Ez a fiatal nő nagyon kemény drogos volt. Még tinédzser volt, amikor az anyja rászoktatta a metamfetaminra. Valószínű, hogy piszkos tűt használt, ami miatt véráramfertőzést kapott, ami aztán futótűzként terjedt szét az egész testében. 

Műtős nővérként voltam jelen az esetnél, de nem én feleltem a diagnosztikáért és az előzetes vagy sürgősségi ellátásért.” 

Telefonon levezetett műtét: „Orvostanhallgatóként kemény első napom volt a sebészeti gyakorlaton. Behoztak egy eszméletlen, sápadt középkorú, belső vérzés gyanús nőt, akit többször hason szúrtak. 

Rögtön felnyitottuk, hogy megtaláljuk a vérzés forrását. Pár perccel később sikerült stabilizálni, majd ellenőriztünk minden részt a beleknél, hogy vérzik-e még valahol. Néhány helyen találtunk szivárgást, de mindent összevarrtunk, amit kellett. 

Az egyik szúrt seb milliméterekkel kerülte el az egyik nagy artériát. Ahogy tettük vissza a belet a hasüregbe, a főrezidens még egyszer ellenőrizni akarta a belső részt. Eközben véletlenül felsértett egy nagy artériát (ami eleve sérült lehetett), amiből ömleni kezdett a vér. Olyan, mintha a Ragyogást láttuk volna. 

Azonnal felhívtuk a fősebészt, aki szabadságon volt, de felvette, és nyugodtan, telefonon keresztül, végig vezetett minket, hogy mit csináljunk. Nagyon megijedtem, amikor megláttam azt a sok vért, azt hittem, hogy elveszítjük a beteget. 

Végül azonban életben maradt, és néhány nappal később, amikor már az intenzíven lábadozott, beszélgetni is tudtam vele.”Vérrög a szívben: „Mellkasi fájdalommal került be a kórházba az édesapám. Az orvosok úgy döntöttek, hogy elvégeznek rajta egy angiográfiát. Befecskendezték a kontrasztanyagot, majd ő a gép alatt feküdt. 

A sebész váratlanul azt kérdezte tőle, hogy jól érzi-e magát, szokott-e elájulni, mire apám azt felelte, hogy »Nem, csak fáj«. Egyre több orvos érkezett, megvizsgálták a monitort, majd egy másik röntgengéphez vitték apámat, és ugyanezt folytatták. 

Végül az orvos azt mondta, hogy van egy golflabda méretű vérrög az apám szívében, ami ide-oda pattog a billentyűk között. Ez általában azonnali halált okoz. Nagyon erős véralvadásgátlót kapott, de még akkor is tartottak attól, hogy a kisebb rög valahol el fog akadni. 

Néhány hónappal később sikeres hármas bypass műtéten esett át az apám. Ez harminc évvel ezelőtt volt. Az apám most 87 éves, és könnyedén felsétál a legmeredekebb dombra is.” 

Rossz térdet kezdtek műteni: „Orvostanhallgató vagyok. Egy térdműtétet figyeltem meg, amikor a sebész váratlanul megállt, majd döbbenten kérdezte a személyzetet, hogy: »Ez most a rossz térd, ugye?« 

Kiderült, hogy rossz térdet jelöltek be neki, és a műtét közepén tűnt fel neki, hogy az a térd túl jó állapotban van ahhoz, hogy az legyen az operálandó térd. Szerencsére nem történt maradandó sérülés. A csapat összevarrta a pácienst, majd egy másik időpontot jelöltek ki a műtétre.” 

A szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia: „Gerincsebészként dolgozom. Rezidens voltam, amikor egyszer egy kyphoplasztika műtétet végeztem. Lényegében ez egy olyan beavatkozás, amikor csontcementet helyeznek egy törött csigolyába tűk segítségével. 

A műtét közben rosszul mértem fel a tűk hosszát, és egy olyan pozícióba tettem az egyiket, ahol akár a test legnagyobb verőerét, az aortát, vagy gyűjtőerét, a vena cavát is átszúrhattam volna. Ahogy észrevettem a hibát, azonnal eltávolítottam a tűt, majd az életem leghosszabb öt perce következett, amíg a monitor előtt együtt figyeltük az aneszteziológussal, hogy stabil marad-e a vérnyomás. 

Csodával határos módon nem sérült meg semmilyen ér. Úgy éreztem, hogy ezzel eljátszottam minden szerencsémet, és soha többé nem lesz ekkora mázlim. Az eset óta nagyon figyelek minden hasonló műtétnél, ezt a történetet pedig mindig elmesélem a rezidenseimnek, hogy tanuljanak belőle.” 

Az öngyilkosságot elkövető férfi tett róla, hogy az orvosok ne tudják megmenteni: „Egy 80 éves bácsi mellkason lőtte magát. Próbáltuk stabilizálni a kórházban, és a sebészek igyekeztek ellátni a sérülést, ám egyikük sem értette, hogy miért nem szűnik meg a vérzés. 

Kiderült, hogy a bácsi, mielőtt mellkason lőtte magát, túladagolta magát vérhígítókkal. Annyi ideig sem sikerült életben tartani, hogy a családja bemehessen a műtőbe elbúcsúzni tőle.” 

(Forrás: nlc.hu)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com