Meghalt Stan Lee, akinek rengeteg közkedvelt Marvel hőst köszönhetünk

A képregények történelmének egyik legmeghatározóbb alakja 95 éves korában hunyt el.Gyászba borult a Marvel Univerzum, amikor kiderült, hogy amerikai idő szerint, hétfő reggel, mentővel vitték kórházba a 95 éves Stan Lee-t, aki nem sokkal később elhunyt. A Marvel kiadó egykori elnöke a képregények történelmének egyik legmeghatározóbb alakja volt, akinek olyan máig közkedvelt hősöket köszönhetünk, mint például Vasember, Thor, Pókember, Fekete Párduc és az X-Menek.

A Marvel Comics vezéralakja íróként, grafikusként és producerként is rengeteget tett azért, hogy a cég olyan sikeres legyen, amilyen ma. Lee és állandó alkotótársai kisvállalkozásként kezdték a Marvel Comicst, ami a hatvanas években a képregényes piac első számú kiadójává nőtte ki magát.

Lee a Fantasztikus Négyes karaktereit, Hulkot, Vasember, Thort és az X-Meneket Jack Kirbyvel alkotta meg, míg Pókembert és Doctor Strange-t Steve Ditkóval, Daredevilt pedig Bill Everettel hozta létre az olvasók nagy örömére. Lee munkája azonban nem merült ki ennyiben, hiszen később a szórakoztatóipar más területeit is sikerült meghódítani a tévés rajzfilmsorozatokkal, majd az élőszereplős mozifilmekkel.

2009-ben a Disney megvásárolta a Marvel Entertainmentet, majd 2012-ben a Bosszúállók bemutatójával kezdetét vette a szuperhősfilmek aranykora. A Marvel filmek rendszeres nézői pontosan tudják, hogy Lee minden alkotásban feltűnt egy cameo erejéig, és az idős kora ellenére sem veszített az energikusságából, lelkesedésből.

A neki köszönhető szuperhősök azért közkedveltek a mai napig, mert a különleges képességek mellett emberi tulajdonságokkal is felruházta őket az alkotójuk, ehhez még közelebb hozva őket az olvasókhoz.

Emellett Lee, aki nem elégedett meg a gyerekek felszínes szórakoztatásával, abban is komoly szerepet játszott, hogy a hetvenes években komolyabb és komplexebb témákat is megjelenített a képregényeiben.

2014 áprilisában így nyilatkozott a képregényes világ egyik legmeghatározóbb alakja:

„Régebben azt hittem, hogy az, amit csinálok, nem fontos. Más emberek hidakat építenek, orvosi kutatásokhoz járulnak hozzá, míg én kosztümös, fiktív emberekről írok történeteket, amikben különleges és őrült dolgokat csinálnak. Azt hiszem, idővel rájöttem, hogy a szórakoztatást sem érdemes lebecsülni.”Stan Lee a képregényes világ egyik legmeghatározóbb alakja volt, akiről a következő dolgokat talán sokan nem tudják.

Végigjárta a képregényes szamárlétrát: Az 1930-as években egyre népszerűbbé vált a képregény műfaja, ahol Superman adott hatalmas lendületet ahhoz, hogy további szuperhősök születhessenek. 1939 októberében a fiatal kiadónak számító Timely Publishing Co. jelentéktelennek vélt részlege, a Funnies, kiadta a Marvel Comics című füzetet.

A kiadványból két szuperhős is szót érdemel. Az egyik az android Human Torch (Johnny Storm elődje), aki lángoló testtel, tűzcsóvákkal harcolt. A másik Namor, Atlantisz goromba hercege, aki április óta járkált ki-be a tengerből, hogy az emberiség oldalán harcoljon.

Az újságot 80 ezer példányban adták el, ezért a kiadó vezetője, Martin Goodman úgy döntött, hogy novemberben ismét kiadják a lapszámot, ami akkor már közel 800 ezer példányban kelt el. Goodman ekkor alapította meg a Timely Comics kiadót, valamint elkezdett lecsapni azokra a tehetségekre, akik már jártasak voltak a még mindig csak kialakulóban lévő műfajban.

Ekkor került a céghez Joe Simon. Az író-szerkesztő magával hozta az elképesztő odaadással és kreativitással rajzoló Jack Kirby-t. Kettejük munkájának köszönhető Steve Rogers, vagyis Amerika Kapitány, aki már 1941-ben harcba szállt a nácik ellen a képregények lapjain.

Az írói álmokat dédelgető, könyvmoly, fiatal Stanley Martin Lieber a nagybátyja közbenjárásnak köszönhetően került Timely Comicshoz, ahol 1939-ben kezdett dolgozni. Ebben az időben még csak az volt a dolga, hogy ennivalót vigyen az alkotóknak, ő töltötte fel a tintatartókat, valamint kiradírozta a tussal kihúzott rajzok ceruzanyomait.

Habár Stanley Martin Lieber már szerzett némi írói tapasztalatot a korábbi munkahelyein, mégis a Stan Lee álnevet csak 1941 májusában használta először, amikor az Amerika Kapitány harmadik számába írhatott egy rövid, két oldalas történetet, ami a Captain America Foils the Traitor’s Revenge címet viselte. A szöveges kis történet különlegessége az volt, hogy Amerika Kapitány pajzsa itt működött először bumerángként.

A DC és a felesége vette rá arra, hogy létrehozza a Fantasztikus Négyest: 1941 végén Joe Simon és Jack Kirby összekülönbözött Goodmannel, aminek eredményeként átmentek a DC Comicshoz. Mivel így megüresedett Joe Simon szerkesztői széke, ezért Goodman úgy döntött, hogy azt a csak 19 éves Stan Lee-nek adja.

1942-ben, amikor Amerika belépett a második világháborúba, akkor Stan Lee a híradósokhoz került, ahol először távírópóznákat javított, majd a Kiképzői részleg gyártócégéhez került, ahol tájékoztató kisfilmeket és kiadványokat kellett készítenie.

A világháború után visszatért a céghez, ami Atlas Comics-ra változtatta a nevét. Lee szorgalmasan írta az egyéb témájú képregényeket, de egyre inkább kezdett kiábrándulni a műfajból. Ezen változtatott az, amikor 1950-ben megjelent a Justice League of America, amiben a DC összeterelte a népszerű karaktereit.

Mivel Goodman is látta, hogy mennyire jól fogy a konkurencia kiadványa, ezért ismét szuperhősképregényt rendelt Lee-től. Állítólag Lee felesége ekkor azt tanácsolta a férjének, hogy írjon valami olyat, amire büszke lehet.

Lee ekkor társult a Marvelhez visszatért Jack Kirby-vel, majd együtt megalkották a Fantasztikus Négyest. A történet arról szólt, hogy négy teljesen különböző embert összehoz a sors, majd ezek a hús-vér emberek különleges képességeket szereznek, amikor kozmikus sugárzás éri őket. A Fantasztikus Négyes tagjai egy családdá válnak, ezzel erősítve a csapat és a narratíva dinamikáját.A Marvel Metódust ő és a kényszer szülte: A Fantasztikus Négyes megszületésével elindult a Marvel aranykora. A Fantasztikus Négyes után sorra jelentek meg azok a meghatározó szuperhősök, akik a hősök emberi emberi oldalát erősítették, a különleges képességeiknek pedig egyaránt volt történelmi (hidegháborús atomkorszak, űrprogram) és irodalmi (Dr. Jekyll és Mr. Hyde, skandináv mitológia) háttere.

A Marvel Metódus úgy nézett ki, hogy a rajzolók mellett Lee volt az egyetlen író, aki teljesen egyedül vitte az összes sorozatot, ami miatt nem volt ideje arra, hogy részletesen megírja a szkripteket, vagyis a panelekre lebontott cselekményleírást a hozzátartozó párbeszédekkel.

Lee ezt úgy oldotta meg, hogy szinopszist írt a rajzolóknak, amiben felvázolta a történetet, ami a rajzoló bevonásával bővült ki ténylegesen. Lee a már kihúzott rajzokat egészítette ki a narrációval és párbeszédekkel.

Sok képregényrajongó nem kedveli: Ahogy teltek az évtizedek, úgy a Fantasztikus Négyes kapcsán is felmerült, hogy vajon ki a sorozat igazi atyja. A rajongók közül többen is azon a véleményen voltak, hogy Lee kisajátította magának a szerzőséget, amivel megfosztotta Kirby-t az őt megillető elismeréstől.

Kirby nem egyszer kijelentette, hogy ő találta ki a Fantasztikus Négyest, de azt is zokon vette, hogy Lee az ő ötlete alapján kezdte el írni az Ezüst Utazót, ugyanis ő dobta fel, hogy Galactusnak szüksége van egy hírnökre.

Az ötletház kifejezés azonban nem véletlen, hiszen eleinte Lee testvére, Larry Lieber is beszállt az írásba. Ezeket a vitákat mára a képregénytörténészek azzal igyekeznek lezárni, hogy a szerzőség közös, hiszen a Fantasztikus Négyes után Lee és Kirby együtt találta ki Vasembert, Fekete Párducot, Hangyát, Thort, Hulkot és az X-Ment.

Pókember megtervezésénél Lee tetszését nem nyerte el Kirby karaktervázlata. Ekkor került a képbe Steve Ditko, akivel kapcsolatban az a hír járja, hogy a Lee-vel való összekülönbözése miatt hagyta ott a Marvelt. Sok képregényrajongó emiatt sem kedvelte Lee-t.

Ő forradalmasította a levelezési rovatot: Viták ide, viták oda, az viszont kétségkívül Lee érdeme, hogy a Marvel képregényekben az alkotók mindegyike harsogó betűkkel és humoros jelzőkkel volt feltüntetve, vagyis ez bizonyítja, hogy Lee nem csak önmagát sztárolta.

A Fantasztikus Négyes első száma után özönlöttek a rajongói levelek a szerkesztőségbe. Hála Lee megoldásának, az olvasók a keresztnevükön szólíthatták az írót és a rajzolót.

Lee 1972-ben átvette a kiadó vezetését Goodmantől. Ugyanekkor hagyott fel a sorozatok folyamatos írásával, ám a felvezetőket nem hagyta abba. Ezeket mindig a híres Excelsior! elköszönéssel zárta. Emellett az olvasói levelekre is válaszolt. Mindennek hála, a kiadó nem csak azt tudta, hogy mennyi példányt adtak el, hanem az olvasói elégedettségről is volt egy képük.

Ugyanitt kell megjegyezni, hogy több, ma már ismert, képregényszerző (például Kurt Busiek vagy Mary Jo Duffy) fiatalkorában rajongóként írt a levelezési rovatba. Mivel a leveleket később leközölték, emiatt ezt tekintik az írói karrierjük első állomásának.Általa kezdett kibontakozni az egyesített univerzum: A Marvel képregényrajongók számára ma már egyértelmű, hogy a szuperhősök a saját történeteik mellett, rendszeresen felbukkannak más karakterekkel együtt, a cselekmények pedig hatással vannak egymásra.

Ezt a közös univerzumot a képregények világában Lee teremtette meg. Az alkotó később elárulta, hogy valójában azért alakult ki ez a világ, mert a hagyományos, egy-egy füzetben lezáródó történetek írásakor rájött, hogy mennyivel könnyebb több részen átívelő történetfüzérben mesélni egy hősről vagy csapatról.

Lee viccelődve úgy is elmesélte ugyanezt, hogy sokszor előfordult, hogy abban a pillanatban nem tudták, hogy mi lesz a folytatás vagy a befejezés, ezért kellett elhúzni a cselekményt.

Elsőként ő próbálta elérni, hogy a Marvel betörjön a filmiparba: 1981-ben Lee átköltözött Los Angelesbe. Ennek egyik oka az volt, hogy szeretett volna mozgóképes adaptációt készíteni a hőseiből.

Ennek a próbálkozásnak az eredményeként akadtak vacak alkotások (például Amerika Kapitány első filmes verziója), közepesek (például a Pókember tévéfilmek) és nagyon sikeresek (például a Hulk tévésorozat). A kilencvenes években Lee felügyelte az 5 évadot és 76 epizódot megélt X-Men rajzfilmsorozatot.

A filmes megjelenései nem pusztán a tiszteletadás jele: Állítólag egy szerződésbeli záradéknak köszönhető, hogy Lee-nek minden filmben szerepelnie kell, amelyben egy általa létrehozott karakter feltűnik.

A rajzfilmek esetében több karakternek is a hangját kölcsönözte. A Hulk-sorozatban egy bírósági jelenetben ült az esküdtek között. A legelső X-Men-filmben hot-dog árus volt a strandon. Ezt követően a rajongók alig várták, hogy a soron következő Marvel-filmekben Lee milyen szerepben fog felbukkanni.

Már a képregényekben is cameózott: Kirby kreatív úton is levezette a Lee-vel szembeni mérgét, ugyanis a DC Comicsnál megalkotta Funky Flashman alakját, akinek a személyiségébe belegyúrta Lee minden negatív tulajdonságát.

Ugyanakkor ezt megelőzően is volt képregényes megjelenése. Sőt, arra is akadt példa, hogy Kirby-vel közösen cameozott a Fantasztikus Négyesben, például a 10. szám címlapján, és a 3-as Annual-ben, ami Reed Richards és Sue Storm esküvőjéről szólt, ahol minden Marvel karakter igyekezett megjelenni.

A történet végén a két alkotó is megpróbált bejutni a ceremóniára, de az ajtónál elküldték őket. A cilinderes páros csak háttal látható, de a párbeszédből kiderül, hogy ki a két úriember. A New Avengers sorozat esetében Lee adta össze Luke Cage-et és Jessica Jonest.Folyamatosan dolgozik, többek között a DC-nek is írt: A kiadói feladatok elhagyása után, Lee nem hagyott fel az írással. A Karakuri Dôji Ultimo című manga megalkotásában társíróként vett részt, de írt egy merész rajzfilmsorozatot is, ami a Striperella címet kapta.

A 2000-es évek elején a DC-nél állította össze a Just Imagine sorozatot, amiben a DC karaktereit mutatta be a saját megközelítésében, stílusában. Például Batman egy birkózó, Wonder Woman környezetvédő volt.

2015-ben Peter Daviddel (X-Men: X-Faktor) írta meg a (kép)regényes életrajzát, graphic novel formájában, aminek Colleen Doran (Sandman) volt a rajzolója. A testvérével, Larry-vel Pókember kalandjain dolgozott. Ezek a napilapok képregényrovatában jelentek meg.

A cameózást nem sajátította ki: Nem Lee az egyetlen, aki megjelent a Marvel Moziverzumban. Walt Simonson a Thor-filmben evett együtt az istenekkel Asgardban. Michael J. Straczynsky (A Hihetetlen Pókember és a Thor szerzője) ugyancsak a Thor-filmben cameózot, amikor nekigyürkőzött a Mjölnírnek. Ed Brubaker (Amerika Kapitány-sorozat) A tél katonájában programozta vissza Buckyt.

A 95 éves korában elhunyt Stan Lee rengeteget adott a képregényes világnak.

Nyugodjék békében!

(Forrás: hu.ign.com)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com