Mikola: egyre súlyosabb a humanitárius helyzet

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára szerint egyre súlyosabb a humanitárius helyzet Szíriában és térségében, ezért a nemzetközi közösségnek segítenie kell. Mikola István - aki a héten Brüsszelben részt vett a Szíria-konferencián - az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában azt mondta: az elhúzódó, több éve tartó háború miatt soha nem látott válsághelyzet van Szíriában. Irakban is háború van, több millió ember rekedt egy szörnyű válsághelyzetben. Az államtitkár szerint a térség problémáira nincs fegyveres megoldás, de önmagában a pénz sem elegendő. A nagypolitikának kell nemzetközi összefogásban hosszú távú programot kidolgoznia - szögezte le.


Az államtitkár felidézte, hogy Magyarország is több éve igyekszik segítséget nyújtani. A mostani felajánlás három részből tevődik össze. Van egy ötmillió eurós felajánlás, amely kórházi felszerelésekből áll. Mikola István elmondta, hogy már kint vannak a szakemberek, akik vizsgálják, pontosan mire van szükség. Ezen felül Magyarország csaknem 15 millió eurót ajánlott a döntően törökországi menekülttáborokban lévő emberek segítésére. A harmadik része a csomagnak hosszú távú befektetésnek tekinthető: a magyar kormány 250 ösztöndíjas helyet ajánlott fel magyar egyetemeken.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

http://ujhazak.com