Mintegy 90 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség, nyolc embert gyanúsítanak az ügyben

Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.A közlemény szerint néhány héttel ezelőtt lebukott három magyar drogcsempész - egy testvérpár (egy férfi és egy nő) és a nő barátja -, akik egy lakóautóban szállították a drogot; a járműben június 10-én több mint 60 kilogramm marihuánát találtak Letenyén. Mint kiderült, a lakókocsi Olaszországból érkezett, onnan csempészték be Magyarországra a drogot.
    

Az elkövetők diósdi lakhelyén további mintegy 8 kilogrammnyi kábítószert találtak, valamint vákuumfóliázó gépet és nagy összegű pénzt is lefoglaltak. A két férfit és a nőt kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nő barátja azóta letartóztatásban van, míg a testvérpár szabadlábon védekezik. A nyomozás során kiderítették, hogy a három fiatal kapcsolatban állhat különböző kábítószer-terjesztőkkel.
    

Július 16-án Budapesten és Tiszaföldváron összehangolt akció keretében elfogtak öt férfit - egy iraki, egy koszovói, két magyar és egy hontalan személyt -, amikor a drog gazdát cserélt volna. Az elfogásoknál, illetve az elkövetőkhöz köthető ingatlanokban végrehajtott kutatások során a nyomozók összesen több mint 9 kilogramm marihuánát foglaltak le.
    

Az öt férfi közül négyet kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítottak meg, míg a hontalan személyt kábítószer birtoklásával. Az elmúlt hetekben történt akciók során a nyomozók összesen mintegy 90 kilogramm drogot foglaltak le, amelynek a feketepiaci értéke meghaladja a 200 millió forintot. A rendőrség folytatja az ügy felgöngyölítését, így nem kizárt, hogy a gyanúsítotti kör még bővülni fog - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com