Muzulmán dédelgetés közben tört rá a hivatalra a felbőszült nép Hollandiában! – videók

Utrecht közelében lévő Geldermalsenben a hatóságok letartóztattak számtalan embert, akik hangot akartak adni életterük megvédésének.


„A hollandiai rendőrség szerdán figyelmeztető lövésekkel oszlatta a tömeget, amely a kontinensfoglalók betelepítése ellen tiltakozott – publikálta a Brietbart.

1

A városvezetés épp meghitt körülmények között manipulációk közepette ugyan, épp szavazni készült a szép település 1500 fő illegális migráns befogadásáról. Hollandiáról tudni lehet, hogy politikája meglehetősen liberális, amely az emberekbe be van ültetve és ekként is élnek.

Ezt a polgárok az évtizedek alatt észre sem vették, mert egy jóléti államban éltek, ahol megkaphattak nagyjából mindent, természetesen, amiért megdolgoztak.

2

Akad azonban közülük néhány, aki nem engedi magát becsapni, de egy liberális országban súlyos következményei vannak.



Hollandia mindig is egy befogadó ország volt. Élnek itt kínaiak, közép európaiak, fekete afrikaiak is és számtalan arab. Azonban ezek az emberek mivel bekerültek egy „mese országba”, engedték magukat integrálni, ami javukra vált. Beépülve a holland társadalomba az őshonos holland ember elfogadó velük. Ez érvényes a munkahelyekre és az utca emberére egyaránt.

Visszakanyarodva a hivatali muszlimsimogatóra azonban ez a történet már egészen másról szól, hiszen progresszív akkorát változott a világ, hogy innentől kezdve saját irháját kell menteni az agresszív kontingensfoglalóktól.

Ez történt Geldermalsenben is, amikor a polgárok áttörték a rendőrségi kordonokat, hogy hangot adjanak véleményüknek. A helyi rádió szerint 2000 ember csatlakozott a kisvárosi megmozduláshoz.

A holland ember egyébként nagyon nyugodt és toleráns. Az idegeneket szeretik és segítenek neki. Azonban ez nem az a történet.

3

Októberbe is történt már két támadás befogadó központtal kapcsolatban. A legeredményesebb véleménynyilvánítás az országban azonban a mostani volt.

A liberális országban szégyenfoltként szólalt fel az igazságügy miniszter Klaas Dijkhoff, aki saját fajtáját tagadta meg azzal, hogy kijelentette: „ezek nem hollandok”.



Németországban is egyre gyakoribbak az ilyen fellépések, ahol a merkeli gyökér leledzik. Leginkább a volt keleti blokkban (NDK), csak ott tűzzel kommunikálnak a németek. Ez azonban egy más történet, de közös sors!

Forrás: YouTube

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com