Nagy-Britanniába tartó migránsok estek a tengerbe Belgium partjainál

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Tengerbe esett migránsokat keresnek az Északi-tengerben a nyugat-belgiumi De Panne város közelében, tíznél többen is a vízben lehetnek kedd hajnal óta - közölte a helyi sajtó.Carl Decaluwé, a nyugat-flandriai régió kormányzójának tájékoztatása szerint legalább 14-15 migráns még napfelkelte előtt indult útnak, hogy csónakon keljen át a tengeren Nagy-Britanniába. Csónakjuk azonban felborult. Az utasok közül ötnek sikerült elérni a partokat, többi társukat a hatóságok még késő délelőtt is nagy erőkkel keresték.

    
A kormányzó elmondta, igen ritka, hogy a migránsok csónakon próbáljanak átjutni a szigetországba Belgiumból. Ilyen kísérleteket eddig leginkább Franciaországból jelentettek. Emiatt mindazonáltal a járőrözést és az ellenőrzéseket már jó ideje megerősítették. A belgiumi tapasztalat azt mutatja, hogy a migránsok főként a zeebruggei kikötőbe igyekeznek, ahol a Nagy-Britanniába induló kereskedelmi és személyhajókra felkapaszkodva próbálnak átjutni a tengeren.
    

Decaluwé elmondta, a mostanihoz hasonló esetek elkerülése érdekében tovább fokozzák az erőfeszítéseket, és erről nemrégiben az érintett brit és francia megyékkel, valamint az egész világra kiterjedően működő Interpol nemzetközi rendőri szervezet migrációval foglalkozó részlegével is konzultált. "Több erőforrást kell fordítanunk annak megakadályozására, hogy a menekültek ilyen útra vállalkozzanak. Túl veszélyes, ahogy ezt a keddi tények is bizonyítják" - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com