Négy év fegyházra ítéltek egy férfit, aki miatt halálra fagyott egy hajléktalan nő

Négy év fegyházra ítélt a Fővárosi Törvényszék - nem jogerősen - egy férfit, aki Kispesten leöntött egy vödör vízzel egy alvó hajléktalant 2020 decemberében, ezzel felgyorsította a nő kihűlését.A bíróság hétfőn az MTI-vel azt közölte: a terhelt kispesti lakásának egyik ablaka egy térre nézett, ahol a hajléktalanként élő, fizikailag legyengült állapotban lévő, korlátozott mozgásra képes sértett életvitelszerűen tartózkodott, italozó életmódot folytatott és gyakran ordítozott. A nő életvitele és magatartása egyre inkább zavarta a férfit, aki megkérte, hogy távozzon onnan vagy próbáljon meg halkabb lenni.

A vádlott többször bejelentést tett a nő miatt a segélyhívó vonalon is, de a hatóságok intézkedését nem találta megfelelőnek, ezért több alkalommal leöntötte a sértettet egy vödör vízzel; az esetek után a nő egy időre eltűnt a térről, de aztán újra visszatért oda.

A közlemény szerint 2020. december 13-án hajnalban, amikor a férfi meglátta a téren alvó nőt, felmerült benne, hogy értesíti a mentőket, de végül úgy döntött, hogy inkább ismét leönti egy vödör vízzel; a nő később kihűlés következtében meghalt. A külső hőmérséklet alacsony volt, a hajléktalan enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt, vízzel leöntése felgyorsította a kihűlését.

Az ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az ügyben.

A bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a haragos, elkeseredett és magát tehetetlennek érző férfi "eshetőleges szándékkal" követte el a cselekményt, majd igyekezett eltüntetni a nyomokat. Tudatában volt annak, hogy a hajléktalan nő alszik, tisztában volt rossz fizikai és egészségi állapotával, ismerte az alkoholfogyasztás és a kihűlés összefüggéseit, tehát ok-okozati összefüggés volt a vádlott cselekedete és a sértett halála között.

A büntetés kiszabása során a törvényszék enyhítő körülményként értékelte a terhelt büntetlen előéletét, azt, hogy a vádbeli időpontban enyhe fokban korlátozott volt cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésében és az ennek megfelelő cselekvésben, továbbá a beismerést és a megbánást - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com