Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.Korábban már beszámoltunk arról, hogy 2025. november 7-én, kora este négy férfi támadt egy fiatalemberre az örkényi vasútállomás közelében. Fenyegetéssel, ökölcsapásokkal és késsel kényszerítették, hogy adja át értékeit.

A társaság vezére, egy 36 éves férfi cigarettát kért a sértettől, majd röviddel később csatlakozott hozzá 27, 28 és 20 éves társai is. A négyes körbefogta a fiatalt és felszólították, hogy „pakolja ki, amije van”, különben „elássák, levágják a kezét-lábát”. A fenyegetés hatására a sértett a telefonját, a bankkártyáját és a fejhallgatóját is a támadóknak adta. A rémálom ezzel még nem ért véget, mivel ütlegelni kezdték az áldozatot, majd egy kés is előkerült.

A Dabasi Rendőrkapitányság az azóta is letartóztatásban lévő férfiak ellen folytatott nyomozást lezárta, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek. Mind a négy elkövetőnek csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás miatt kell felelnie.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com