Nevelt gyermekeit dolgoztatta egy házaspár Baranya megyében

Kényszermunkával és kiskorú veszélyeztetésével vádol a Baranya Megyei Főügyészség egy házaspárt, amelynek tagjai öt nevelt gyermeküket elhanyagolták és szolgasorban tartották - közölte a főügyészség csütörtökön az MTI-vel. A férfi ellen szexuális erőszak miatt is vádat emeltek.A vád szerint az 1 és 12 év közötti gyermekeket 2013 májusában helyezték ki a jelenleg 55 éves férfihoz és 54 éves feleségéhez egy Pécs melletti kistelepülésre. A letartóztatásban lévő házaspár 2014-től a gyerekeket kihasználta, dolgoztatta: fát kellett gyűjteniük a közeli erdőben, kapáltak, télen havat lapátoltak, ők végezték a házimunkát, az állatok gondozását.


A nevelt gyerekek nem kaptak megfelelő élelmet, a vádlottak vér szerinti hozzátartozóinál jóval kevesebb és kevéssé változatos ételeket ehettek - írták. Az adatok szerint a férfi a legidősebb - akkor alig több, mint 12 éves - nevelt lányához szexuálisan is közeledett, többször fenyegetéssel vette rá szexuális cselekmény végzésére, annak eltűrésére, ezért az ügyészség vele szemben szexuális erőszak miatt is vádat emelt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környéki drogkereskedelmet működtető dílereken ütött rajta a rendőrség.

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

Miután megölte, majdnem két hétig még vele élt.

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Börtönbe kellett volna vonulnia.

Autóba ültették, majd fogva tartották

Autóba ültették, majd fogva tartották

Emberrablás bűntett miatt indult nyomozás a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

http://ujhazak.com