Nyolcra emelkedett a román légierőnél történt kettős baleset áldozatainak száma

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Nyolcra emelkedett a román légierőnél szerda este történt kettős baleset áldozatainak a száma, miután csütörtökre virradó éjszaka megtalálták az elsőként lezuhant MiG-21 Lancer vadászgép pilótájának holttestét is a roncsok között.Szerda este helyi idő szerint 20 óra után néhány perccel lezuhant a légierő egy járőrszolgálatot teljesítő MiG 21-es vadászgépe a Fekete-tenger partvidékén, Konstanca megyében, 20 óra 44 perckor pedig a keresésére küldött IAR 330-Puma helikopter is lezuhant, és a fedélzetén tartózkodók közül senki sem élte túl a balesetet.
    

A román védelmi minisztérium (MAPN) szerda éjszaka pontosította, hogy az eredeti közlésben szereplő öt halálos áldozaton kívül további két katona halt meg a helikopter-balesetben, ugyanis az öttagú legénységen kívül a haditengerészet vízi mentésre felkészült két búvára is a vadászgép eltűnt pilótjának keresésére indult, hiszen akkor még abban reménykedtek, hogy a MiG pilótája katapultált.
    

A MiG-21 esetében a hatóságok műszaki hibára gyanakszanak, a helikopter lezuhanását pedig a jegesedés idézhette elő, miután a pilóta azt jelentette, hogy az időjárási viszonyok kedvezőtlenek, majd parancsot kapott, hogy térjen vissza a támaszpontra. Mindkét típus több mint 40 éve van szolgálatban a román légierőnél. A MAPN közölte, hogy a balesetek okainak kivizsgálásáig repülési tilalmat rendeltek el mindkét típusra.
    

Vasile Dincu védelmi miniszter az egyik hírtelevíziónak nyilatkozva kizárta azt a lehetőséget, hogy - a szomszédos Ukrajnában zajló háborúval összefüggésben - találat érte volna a román vadászgépet. Leszögezte: a légtér megfigyelése folyamatos, semmi sem marad észrevétlen. Amíg nincs semmi ilyesmire utaló bizonyíték, a MiG 21-es lezuhanását balesetnek tekintik. Dincu megjegyezte: többször megtörtént már, hogy a MiG-ek műszaki problémák miatt lezuhantak. Az utóbbi 25 évben a román légierő több mint húsz MiG-21-ese hajtott végre kényszerleszállást vagy zuhant le.
    

Mind a vadászgép, mind a mentőhelikopter a Fekete-tenger parti Mihail Kogalniceanu légi támaszpontról szállt fel, ahol a román légierő egységein kívül amerikai, francia, olasz és német harci különítmények állomásoznak. A kettős baleset nyomán a MAPN lemondta a - rossz idő miatt korábban már elhalasztott - csütörtökre tervezett, a német és az olasz légierő parancsnokainak jelenlétében tartandó légi bemutatót, amelyen egy újságírókat szállító C-27 Spartan szállítógépet "célpontnak" kijelölve akarták bemutatni, hogyan zajlik a NATO-gépek légtérvédelmi járőrözése és egy célpont elfogása.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com