Őrizetbe vettek egy férfit, aki puskát tartott a 10-es főúton elhaladó járművekre

Őrizetbe vettek egy Pest vármegyei férfit, aki hétfőn távcsöves puskát tartott a 10-es főúton elhaladó járművekre, majd ellenállt a kiérkező rendőrök felszólításnak és a fegyverét az egyik rendőrre irányította - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel. Azt írták, a helyszínre érkezett két rendőr autójóval mintegy 5 méterre állt meg a férfitól. Életük kockáztatásával felhívták magukra a férfi figyelmét, felszólították arra, hogy a veszélyeztető magatartásával hagyjon fel és dobja el a fegyvert. Az elkövető ennek nem tett eleget és a fegyvert az egyik rendőrre irányította úgy, hogy közben a távcsőbe nézett, majd azzal követte a járőr mozgását.
    

A hivatalos személy erre kitérő mozdulatot tett, majd váratlanul megközelítette a férfit, megragadta a fegyver csövét, azt felfelé tolta és járőrtársa közreműködésével az elkövetőt megbilincselte - ismertette a főügyészség. A megalapozott gyanú szerint az ötvenes évei elején járó ittas férfi egy engedély nélkül tartott, lőfegyvernek minősülő kispuskával legalább 10 percen keresztül veszélyeztette a gépkocsival közlekedőket, valamint a rendőrök életét és testi épségét.
    

A közleményben kitértek arra is, hogy az igazságügyi fegyverszakértő elsődleges megállapításai szerint a fegyverben elhelyezett három töltény lőszernek minősül, amelyek megszerzéséhez szintén engedélyre van szükség. A puska üzemképes, a lövedék, használat esetén élet kioltására alkalmas lett volna. A nyomozó ügyészség a fegyvert lefoglalta, a férfit őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki fegyveresen elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt, majd indítványozta letartóztatását. A személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés tárgyában a bíróság ma dönt - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

A Monori Járási Ügyészség szexuális kényszerítés bűntette és többrendbeli szexuális visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a nála szakképzési gyakorlaton lévő fiatal fiúkat szexuálisan molesztálta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com