Őrült szakmák, amelyek a múltban normálisnak számítottak

Az orgiatervező, a gyászbohóc és a hónaljszőr-szedő is létező munka volt A hihetetlen technikai fejlődésnek köszönhetően, néhány év múlva a ma ismert munkáknak nagyjából a 47 százaléka meg fog szűnni, ám nem ez lesz az első eset, hogy egyes szakmák eltűnnek, hiszen a múltban is léteztek olyan munkák, amire ma már semmi szükség, vagy továbbfejlődtek, hogy megfeleljenek az új igényeknek.

Az alábbi tizenegy munka napjainkban őrültségnek hangozhat, de a történelemben az emberek életének szerves részét képezték.

Hivatásos bűnbak: Kisfiúk tölthették be ezt az állást, aminek a lényege az volt, hogy ők kapták azt a büntetést, amit az ifjú hercegek és királyfik érdemeltek volna meg. A hivatásos bűnbakra azért volt szükség, mert a tanítók oktatási célból sem üthették meg a hercegeket, ezért a kis barátjuk kapta az elnáspángolását.

Habár azt hihetnénk, hogy ez kicsit sem érdekelte a hercegeket, ez mégsem igaz, ugyanis általában a királyi sarj és a bűnbak jó barátok voltak, ezért a hercegek viselkedését pozitív irányba változhatott, ha látta, hogy a barátja kapja az elfenekelést.

Állítólag ez a szakma Nagy-Britanniából ered, de egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy tényleg ott találták-e ki.

Kalkulátor: Nem arról van szó, hogy kihaltak a számlógépek, hanem arról, hogy a XVII.

Orgiatervező: Ez a szakma még az ókori Rómában létezett. Az orgiatervező dolga az volt, hogy ünnepségeket szervezzen a gazdagok számára. A felelős személy összeállította a menüt, a zenét és kiválogatta a szórakoztatásra szánt nőket. Az ókor leghíresebb orgiatervezője a Satyricon szerzője, Petronius Arbiter Gaius volt.

Temetési komédiás, vagy gyászbohóc: A temetési komédiásnak az volt a feladata az ókori Rómában, hogy a temetési szertartáson mutassa be az elhunyt karakterét, akinek utánoznia kellett a hangját, a gesztusait és a viselkedését.

A szerep kedvéért úgy is kellett öltöznie a temetési komédiásnak, ahogy a halott öltözött. Minderre azért volt szükség, hogy az elhunyt lelkét megnyugtassák, az élőket pedig szórakoztassák.

Tekebábu-állogató: Aki elvállalta ezt a rosszul fizető kétkezi munkát, annak az volt a feladata, hogy a megfelelő helyre állítsa vissza a tekebábukat, amiket meg kellett tisztítania, valamint a labdát visszavitte a játékosoknak. Miután feltalálták a bábuállító masinát, nem volt többé szükség tekebábu-állogatóra.

Piócagyűjtő: A múltban széles körben alkalmazták a köpölyözést, amihez piócákra volt szükség, ezért külön szakma volt a piócagyűjtés. Aki elvállalta ezt a munkát, annak mocsaras, lápos területeken kellett begyűjtenie a vérszívókat.

A piócagyűjtés csak idényjellegű volt és rosszul fizetett, ráadásul a munkások gyakran vérveszteségtől szenvedtek és fertőzéseket kaptak. Az 1830-as évek után egyre kevesebb piócára volt szüksége az orvosoknak, a XX. századra pedig teljesen megszűnt a piócagyűjtők foglalkozása.

Repülőgép-figyelő: A radar feltalálása előtt a katonáknak más módszereket kellett kitalálniuk az ellenség felderítéséhez, megfigyeléséhez. Ennek az egyik megoldása a hanglokáció volt, amely során a katonák a tülköt használtak, hogy azzal észleljék a rezgéseket és lokalizálják a hangokat, még abban az esetben is, ha a hang terjedését hegyek akadályozták. Ezt a technikát az első világháború közepétől a második világháború elejéig alkalmazták.Hónaljszőr-szedő: Az ókori Rómában gyakran azért volt szükség a szőrtelenítésre, hogy az emberek társadalmi rangja beazonosítható legyen. A római fürdőkben dolgozó hónaljszőr-szedők forró vascsipesszel távolították el a vendégek szőrzetét.

Kelmetisztító: A modern mosoda elődje volt a kelmetisztító, aminek latin neve fullones. Az ókori Rómában a kelmetisztító üzletekben különféle ruhákat festettek, mostak és szárítottak, ám akkoriban a mosáshoz nem vizet használtak, hanem árnyékszékekből gyűjtött emberi vizelet.

Sorszedőgép-kezelő: Az újságok nyomtatásához használták a forró fémmel történő betűszedési rendszert. A sorszedő gépek működtetéséhez szakképzett munkásokat vettek fel, akiknek a munkája nem merült ki abban, hogy sorokat öntöttek és helyeztek bele a szedőhajóba, hanem nekik kellett beállítaniuk a lapszéleket, de ugyancsak ők szabályozták a sorok hosszát és a vastagságát is. A sorszedőgép-kezelők munkája a fényszedés feltalálása miatt szűnt meg.

Főszékletőr: Ezt a szakmát nem sorolnánk a legkellemesebbek közé, hiszen a főszékletőr szolga munkája az volt, hogy segítsen az angol király ügyes-bajos dolgaiban ott, ahova a király is gyalog jár, de a jelek szerint, nem egyedül. A szolga a mosakodásban is segédkezet.

A főszékletőr hivatás VIII. Henrik uralkodása idején jelent meg. Mivel a Tudorok idejében leszűkült az uralkodók öltöztetésére, ezért a szakma nevét főkamarásra változtatták, majd 1901-ben teljesen megszűnt.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)