Orvosoknak kell újraépíteni a torzan született kislány koponyáját 18+

A kis Ruby Merlyn torz koponyával jött a világra, teste fel volt duzzadva, a babának ráadásul az egyik szeme nem a megfelelő helyen fejlődött ki.

Az anyukája ennek ellenére bízik abban, hogy az orvosok meg tudják gyógyítani. Sajnos ehhez nagyon bonyolult műtét szükséges, amely során szét kell szedni a kicsi koponyáját, majd újraépíteni azt.
A kislány olyan ritka betegséggel jött a világra, hogy az orvosok először nem tudták, hogyan segíthetnének rajta.

"Merlyn bal karjában és bal lábcsontjában számos cisztát találtak. A végtagjai szokatlanul vékonyak és tele vannak zsírdaganatokkal, mint ahogyan a gerincvelője is. Amikor megszületett, a szemüregei nem a megszokott helyen voltak a fején" –mondta az édesanya, Toni Chatterton.

Az anyuka azonban így is odaadó szeretettel bánik kislányával. Kezdetben eltartott egy ideig, mire fel tudta dolgozni kislánya betegségét, de most már csak arra figyel, hogy jó anyukája legyen. Sajnos már néhány gyerek csúfolta Merlynt a kinézete miatt, de Toni megvédte a lányát és közölte, hogy azok a gyerekek csúnyák, akik bántják őt.

A kislánynak születése óta már volt néhány műtéte, de még további beavatkozásokon kell átesnie. Egyik operációja során az orvosoknak el kellett távolítani a sérült szemét és helyette műszemet kapott. Azonban azt a kicsi folyton kiszedte és játszani akart vele.
Az orvosok tovább kezelik a kislányt, eredményei biztatóak, már lábra is tudott állni,

A legnagyobb műtét azonban még hátravan, azt márciusban végzik majd el Merlynen. A sebészeknek szét kell fűrészelni a koponyáját, hogy újra össze tudják rakni, úgy hogy a fejét átlagossá formálják.
Toni reméli, hogy a műtét sokat segít a kislány állapotán és egyszer majd úgy fog kinézni, mint a többi gyerek.

Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogtak egy embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Elfogtak egy embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Ismeretlen eszközzel belőttek a solymári kék óvoda épületébe kedden kora délután, a feltételezett elkövetőt a rendőrség elfogta - közölte a Solymári Polgármesteri Hivatal szerdán a Facebook-oldalán.

Késsel fenyegetőzött a vonaton

Késsel fenyegetőzött a vonaton

Egy szabadnapos NNI-s nyomozónő tartóztatta fel.

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Az 56 éves férfit az zavarta, hogy a szomszédjában hangosan játszanak a gyerekek Debrecenben.

Rendőrnapról éles bevetésre

Rendőrnapról éles bevetésre

Közel egyórás tárgyalás eredményeként sikerült elfogni az élettársát fogva tartó férfit 2026. április 25-én, a Budapest XI. kerületi lakásában.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

http://ujhazak.com