Összecsapásba torkollt egy szíriai menedékkérő kitoloncolása Lipcsében

Szerda hajnalig tartó összecsapásba torkollt Lipcsében, hogy a rendőrség megpróbált visszatoloncolni Spanyolországba egy szíriai menedékkérőt, a rendőröket több százan kövekkel és palackokkal dobálták meg - írja a Bild című német tömeglap honlapja.A szászországi rendőrség tájékoztatása szerint 20 óra 30 perckor vonultak ki a rendőrök a Lipcse keleti részén fekvő Hildegardstrasséra, hogy őrizetbe vegyék a menedékkérőt, aki Spanyolországban lépett be az Európai Unió területére, ezért a menekültügyi eljárását is ott kell lefolytatni.

    
Eleinte mintegy 30 békés tiltakozó akadályozta az intézkedést, ám a tömeg hamarosan körülbelül 500 fősre duzzadt, és a rendőrökre támadt. A Leipziger Volkszeitung című helyi lap szerint a rendőrök könnygázzal és gumibottal léptek fel a rájuk támadó tömeg ellen, 11 rendőr megsérült, és három rendőrautóban károk keletkeztek. A lap szerint a tiltakozók között is voltak sebesültek, de a számuk ismeretlen.
    

Jürgen Kasek zöldpárti politikus a Twitteren tett közzé képeket az utcai összecsapásról, melyeken az látszik, hogy a jogszerű kitoloncolást akadályozó tömeg bútorokkal barikádozta el az utcát. A rendőri intézkedés 1 óra 30 körül ért véget. A lipcsei rendőrség tudatta, hogy a kitoloncolandó férfit sikerült őrizetbe venni, először rendőrautóba ültették, majd rendőrök sorfala között a tömegen át vezették el a helyszínről. Ezt követően folytatódott a tömegtüntetés és a blokád miatt több rendőr és jármű is az utcában rekedt, amikor pedig megpróbálták őket kihozni onnan, ismét repülni kezdtek a kövek és a palackok. A rendőrség szerint hajnali 3 órára nyugodott meg a helyzet.
    

Roland Wöller szászországi belügyminiszter a történtek után megdöbbentőnek nevezte, hogy a tömeg milyen dühvel és erőszakkal támadt a munkájukat végző rendőrökre. Egyúttal a történteket a jogállamiság elleni támadásnak nevezte. Juliana Nagel, a Baloldal politikusa viszont a rendőröket tette felelőssé az erőszak miatt, és úgy vélte, hogy a kitoloncolást megakadályozni óhajtók a város humanista arcát mutatták meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

Végzetes szúrás

Végzetes szúrás

Halált okozó testi sértés Győrben.

http://ujhazak.com