Öt évvel ezelőtti csongrádi emberölést derítettek föl a rendőrök

Egy öt évvel ezelőtt történt csongrádi emberölést derítettek föl a rendőrök, a feltételezett elkövető beismerte a bűncselekmény elkövetését - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t. Huber Krisztián közölte, a gyanú szerint egy akkor 22 éves férfi ölt meg egy 52 esztendős férfit Csongrádon 2012-ben. Az áldozat eltűnését senki sem jelentette be, így a hatóságok sem keresték. Néhány hete azonban a rendőrség olyan adatok birtokába jutott, amelyek szerint a férfit megölték. A holttestét hétfőn egy csongrádi ház udvarán találták meg.


A nyomozók emberölés megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki egy - más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését töltő - 27 éves férfit, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. A delmagyar.hu beszámolója szerint a rendőrség hétfő délelőtt vonult ki nagy erőkkel a csongrádi Petneházy utcában álló házhoz. Az udvart egy munkagép segítségével több helyen átvizsgálták, a kutatás késő estig tartott. A lap információi szerint az ingatlan egyik tulajdonosa, egy huszonéves férfi rablás miatt börtönben van.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

Tervezett tettenérés

Tervezett tettenérés

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy csomagautomatából éppen kivette a külföldről rendelt drogot.

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

A fővárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az azonosításukhoz.

http://ujhazak.com