Két korábbi gyilkossági ügyet derített fel a rendőrség

Két - egy 12 és egy 16 évvel ezelőtt elkövetett - gyilkosságot derített fel a rendőrség - jelentette be a rendőrség főosztályvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Teszteld, hogy mennyire vagy jó nyomozó!

Teszteld, hogy mennyire vagy jó nyomozó!

Hét rendőségi ügy, amit csak a legjobbak tudnak megoldani.

Szexuális erőszak miatt újra letartóztatták az egykori Soós-ügy társtettesét

Szexuális erőszak gyanújával a Heves Megyei Főügyészség indítványára letartóztatták azt a férfit, akit a rendszerváltás előtti évtizedek egyik ismert gyilkossági ügyében társtettesként, több ember - köztük egy rendőr.

Öt évvel ezelőtti csongrádi emberölést derítettek föl a rendőrök

Egy öt évvel ezelőtt történt csongrádi emberölést derítettek föl a rendőrök, a feltételezett elkövető beismerte a bűncselekmény elkövetését - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
Továbbra is őrizetben van a Sinn Féin elnöke

Továbbra is őrizetben van a Sinn Féin elnöke

Folytatódott csütörtökön a legnagyobb észak-írországi katolikus párt, a Sinn Féin elnökének rendőrségi kihallgatása egy több mint négy évtizeddel ezelőtti gyilkossági ügyben. A 65 éves Gerry Adams ...