Továbbra is őrizetben van a Sinn Féin elnöke

Folytatódott csütörtökön a legnagyobb észak-írországi katolikus párt, a Sinn Féin elnökének rendőrségi kihallgatása egy több mint négy évtizeddel ezelőtti gyilkossági ügyben.

AdamsA 65 éves Gerry Adams előző éjjel önként, előre megbeszélt időpontban jelentkezett a Belfasttól északnyugatra fekvő Antrim város területileg illetékes rendőrőrsén, ahol formálisan őrizetbe vették, és az éjszakát rendőrségi fogdában töltötte.

Adams az Észak-Írországot a protestáns többség legnagyobb politikai erejével, a Demokratikus Unionista Párttal (DUP) koalícióban kormányzó Sinn Féin legmagasabb rangú politikusa. Őrizetbe vétele előtt, a BBC-nek adott nyilatkozatában tagadta, hogy bármilyen módon részese lett volna a terhére rótt bűncselekménynek, és elítélte, hogy az észak-írországi rendőrség alig néhány héttel az európai parlamenti választások előtt nyitotta fel ismét az ügy aktáit.

Az észak-írországi hatóságok mindig is Adamst gyanúsították egy tízgyermekes özvegyasszony, Jean McConville elrablásának és meggyilkolásának megszervezésével. A 37 éves nőt 1972-ben az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő legnagyobb katolikus milícia, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) rabolta el, és nem sokkal később agyonlőtte. Az IRA gyanúja szerint Jean McConville rendőrségi informátor volt, és a milícia több tagját a hatóságok kezére juttatta.

Az észak-írországi rendezési folyamat során elvégzett visszamenőleges feltáró vizsgálatok alapján azonban egyértelműen bebizonyosodott, hogy Jean McConville soha nem szolgáltatott információt IRA-tagokról a rendőrségnek.
Jean McConville földi maradványait csak 2003-ban találták meg a határtól délre, az írországi Louth megye tengerpartján eltemetve.

Gerry Adams a BBC-nek kijelentette: a gyilkossággal kapcsolatban hosszú ideje folyik ellene "rosszindulatú kampány", és szeretné véglegesen tisztázni magát az ügyben; ezért egyezett bele, hogy önként jelentkezik a rendőrségen.
Adams továbbra sem árulta el azonban, hogy tagja volt-e valaha is az IRA-nak. Az erre vonatkozó kérdésre kitérően csak annyit mondott, hogy soha nem határolódott el az IRA-tól, és ezt soha nem is fogja megtenni, de ez nem jelenti azt, hogy mindennel egyetért, amit az IRA tett. A Sinn Féin vezetője "súlyos igazságtalanságnak" nevezte Jean McConville meggyilkolását is.

Hozzátette ugyanakkor, hogy "szerencsére a háborúnak vége", és az IRA "már húsz éve eltűnt a színről".
A Sinn Féin az általánosan elfogadott hatósági álláspont szerint az IRA politikai szárnyaként működött a katolikus milícia csaknem három évtizedig tartó hadjárata idején.
Az IRA több mint háromezer emberéletet kioltó terrorhadjáratát a történelmi jelentőségű 1998-as nagypénteki rendezési megállapodás zárta le.

A megbékélési folyamat eredményeként jelenleg a DUP és a Sinn Féin - a protestáns britpárti, illetve az ír egyesítésért küzdő katolikus oldal két legradikálisabb politikai ereje - együtt kormányozza Észak-Írországot, korábban teljesen elképzelhetetlen koalíciót alkotva.

A Sinn Féint a belfasti kormányban Gerry Adams helyettese, Martin McGuinness, a katolikus párt alelnöke képviseli miniszterelnök-helyettesi rangban.
McGuinnessről köztudott - ezt maga is többször elismerte -, hogy a korábbi évtizedekben az Ír Köztársasági Hadsereg katonai tanácsának parancsnoka volt.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com