Varga Dániel: bravúr a Panathinaikosz elleni pontszerzés

Varga Dániel vezetőedző bravúrosnak nevezte, hogy csapata, a BVSC-Manna ABC csütörtök este pontot szerzett a Panathinaikosz vendégeként a férfi vízilabda Eurokupa csoportkörének ötödik fordulójában, így a saját kezében van a továbbjutása.A magyar együttes ötméterespárbajban maradt alul 21-18-ra, ezzel maga mögött tartotta görög riválisát. A C csoportban egy másik görög csapat, a Vuliagmeni vezet 11 ponttal, a BVSC-nek tíz, a Panathinaikosznak kilenc pontja van, és az összes mérkőzését elveszítő montenegrói Buducnost Podgorica az utolsó.

Varga kiemelte, hogy nagy lépést tettek a továbbjutás felé.

"Gratulálok a játékosaimnak, hogy pontot szereztünk itt, egy ilyen csapat ellen, ebben a környezetben, egy őrült meccsen. Őrült volt, mert a játékosok is egy kicsit őrültek voltak, és ezt az őrültséget a játékvezetők sem tudták fékezni. Nagyon sok őrült volt már egy légtérben, és ideveszem még a szurkolókat is" - összegzett a klub tájékoztatása szerint a vezetőedző, aki kiemelte, olyan szituációkkal találkoztak, amilyenekkel egyébként ritkán.

"Volt, amikor jól reagáltunk, volt, amikor kevésbé. Összességében bravúrnak látom a pontszerzést, mert ez egy nagyon erős csapat, nagyon különleges atmoszférában játszottunk" - folytatta. Batizi Benedek úgy összegzett, hogy "nagyon nagy küzdés volt" és a pontszerzéssel összességében kihozták a legtöbbet a mérkőzésből.

A BVSC az utolsó fordulóban a Podgoricát fogadja február 12-én. Ha nyer, biztosan nyolcaddöntőbe jut és akár még csoportelső is lehet. A másik magyar csapat, a Szolnoki Dózsa csütörtökön vendégként legyőzte az olasz Pallanuoto Trieste-et, ezzel biztosította továbbjutását. A kieséses szakaszban a négy csoportból továbblépő nyolc csapathoz, nyolc együttes érkezik a Bajnokok Ligájából.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com