Palesztin kormányzat: több palesztin életét vesztette az izraeli hadsereggel kitört összecsapásban Ciszjordániában

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Két palesztin életét vesztette hétfő reggel az izraeli hadsereggel kitört összecsapásban Ciszjordánia északi részén, a Dzsenín melletti Burkinban - jelentette a helyi média a palesztin egészségügyi tárca közlésére hivatkozva.A beszámolók szerint egy izraeli egység, amely helyi lakosoknak álcázott katonákból állt, behatolt a településre, de lelepleződtek, majd Izrael jelentős erőket küldött kimentésükre, rájuk viszont palesztin fegyveresek tüzet nyitottak. Az incidensben hat izraeli katona is megsebesült, többen súlyosan. A halálos áldozatok mellett 28 palesztin sebesült meg, közül legkevesebb hat fegyveres kritikus állapotban van.
    

Az izraeli hadsereg közleményben megerősítette, hogy fegyveres támadásokkal gyanúsított palesztinok elfogására razziát indított Dzsenínben, összetűzésre is sor került, és több palesztint találat ért. A razziában elfogtak két körözött palesztint. Két izraeli katonai járművet is megrongált egy úton elrejtett robbanószerkezet. A közszolgálati rádió szerint a palesztinok rálőttek a behatoló páncélozott katonai járműből a detonáció után kimenekülő katonákra, s Izrael a mentési akcióhoz helikoptereket is bevetett.


A hadsereg a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerint évek óta először alkalmazott katonai helikoptert és arról indított rakétákat Ciszjordániában. A hadsereg a közleményben is megerősítette, hogy egy helikopter részt vett a műveletben. A megsebesült izraeli katonát kórházakba szállították. A Iszlám Dzsihád nevű palesztin terrorszervezet helyi csoportja vállalta magára a robbanószerkezetek elhelyezését és a fegyveres támadás megindítását is a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál szerint.
    

Az izraeli katonák arról számoltak be, hogy egy mecsetből nyitották rájuk tüzet, és meglepte őket az ellenük használt - dzseníni laboratóriumokban újabban gyártott - robbanóanyagok ereje. Január óta az ismét kiújult konfliktusban már legalább 120 palesztin veszítette életét az izraeli hadsereggel lezajlott összecsapásokban vagy merényletekben - derül ki a sajtóban megjelent összesítésekből. Ugyanebben az időszakban 20 izraeli állampolgár, egy ukrán nő és egy olasz férfi is meghalt palesztin radikálisok merényleteiben, s többen súlyosan megsebesültek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com