Pusztító tornádó csapott le Kelet-Kínában, többen meghaltak

Öt ember meghalt, négyen pedig súlyosan megsérültek, miután kedden tornádó csapott le két településre a kelet-kínai Csiangszu tartományban - közölte szerdán az állami média helyi hatóságokra hivatkozva.A baleset délután öt óra körül történt Szucsien város Dahszing és Nancaj településén, ahol az első vizsgálatok szerint 5512 ember érintett, 1646 háztartás lakóházai rongálódtak meg, és 137 lakóház omlott össze.
    

A város vészhelyzet-kezelési osztályának közlése szerint összesen 41,8 hektárnyi termény károsodott, 405 embert ideiglenesen pedig biztonságos helyre költöztettek át. A keddi tornádó rövid ideig tartott, de a közösségi médiában közzétett képek felborult autókat, leszakadt villanyvezetékeket és repülő törmelékeket mutattak.
    

A hetek óta tartó pusztító és halálos időjárás legutóbbi incidense okán a kínai meteorológusok a Sárga-tenger melletti több régióban is fokozták a figyelmeztetéseket a heves esőzések és az erős szél miatt. A Haikui tájfun által okozott kíméletlen viharok nyomán az elmúlt időszakban heves zivatarok sújtották Kína délkeleti részét, tömeges evakuálásokat, földcsuszamlásokat és haláleseteket okozva.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com