Rémisztő túlvilági történetek

Tíz eset, amelyben állítólag elhunytak vették fel a kapcsolatot az élőkkel.Azt nem lehet tudni, hogy valóban elhunytak próbáltak-e kapcsolatba lépni az élőkkel, vagy valami más áll a történtek hátterében, de az biztos, hogy igazán rémisztő az alábbi tíz túlvilággal kapcsolatos beszámoló.

Lila virágok: 2014 augusztusában, majdnem 64 évnyi házasság után özvegyült meg Vinto Scarabello, aki a felesége halála után próbált minél gyakrabban, főleg vasárnaponként, ellátogatni a temetőbe, ahol a kertből szedett vagy boltban vett virágokat tett a nő sírjára.

A férfi elmesélte, hogy amikor kiment a temetőbe, hogy kicserélje a régi virágokat az újakra, akkor a régiek folyton lila színűek voltak, ami azért furcsa, mert Scarabello különböző színű virágokat vitt. Az még furcsábbá teszi a jelenséget, hogy a feleség kedvenc színe a lila volt.

A virágüzlet azonban teljesen hétköznapi magyarázatot adott a jelenségre, ugyanis szerintük idővel minden virág lila színű lesz. Scarabello azonban nem fogadta el a logikus magyarázatot, és továbbra is hiszi, hogy ez egy csoda a feleségétől.

Üzenet a sírból: 1988-ban zaklatta egy poltergeist Frank Jonest és családját a Blackpool-i otthonukban. Állítólag a szellem kirántotta az ágyakat az alvó gyerekek alól, csapkodta az ajtókat és megnyitotta a csapokat.

Miután egy pap megtisztította a házat, nyugalomban telt a következő 5 év, ám akkor Jones fia meghalt, majd néhány hónappal később a felesége, Sadie is elhunyt. A nőt a mobiljával együtt temették el, ugyanis imádta a készüléket.

A temetés után a férfi egyedül tartózkodott a házban, amikor látta, hogy volt egy nem fogadott hívása. Jones hirtelen megérezte a házban Sadie parfümjének illatát. A férfi ekkor kapott egy SMS-t, amiben olyan mondatok szerepeltek, amelyeket gyakran mondogatott a felesége, ám a telefon nem írta ki a küldő telefonszámát.

Pillangó: Amanda kislánya, Azalee rákos beteg volt, amibe a gyermek 2013-ban, 6 éves korában belehalt, így soha nem találkozhatott az anyukája új férjével, Chippel, aki 2015-ben vette feleségül a nőt. Amikor az esküvőn szabadon engedték a pillangókat, akkor az egyik gyönyörű lepke Amanda ruhája alá szállt.

Nevetve próbálták elhessegetni pillangót, amivel kapcsolatban Amanda biztos benne, hogy Azalee küldte, hogy így jelezze, hogy boldog és örül annak, hogy az anyukája újra boldog és tovább tudott lépni.

Nevető arc: Két nappal azután, hogy a Callaghan család elvesztette a 15 éves, Bandit nevű kutyáját, Catie Callaghan kiment a kertbe, ahol észrevette, hogy még ott van Bandit vizes tálkája. Az asszony felemelte a tálat, és meglátta, hogy az abban lévő víz mosolygó arcot formáz.

A nő biztos volt abban, hogy ezzel Bandit üzenete meg, hogy minden rendben van vele, a család ne aggódjon többé érte. Sokan azonban a vízcseppek természetes leülepedésével magyarázzák a mosolygós arc jelenségét.

Szép munka a fiútól: 2004-ben halt meg Jack Rosenthal, Maureen Lipman színésznő férje. Évekkel később Lipman elolvasta annak a történetnek az első fejezetét, amit a fia, Adam írt, és amiben volt egy Enk nevű szereplő. A színésznő elég kritikusan bírálta a fia munkáját.

Egy kicsit később Lipman a mobiltelefonján játszott, amikor kapott egy üzenetet, amiben valaki ezt írta: „Szép munka a fiútól, Enk.”

Lipman szerint a férje küldte az elismerést a fiának.


Kopp-kopp viccek: 2001. szeptember 11-én halt meg a terrortámadásban a 4 éves Jackie O'Brien apukája. Nem sokkal később, a kislány anyukája, Lisa, arra figyelt fel otthon, hogy Jackie magában beszél az üres szobában.

Az anyuka megkérdezte a kislányától, hogy kivel beszélget, mire Jackie azt felelte, hogy az apukájával, aki kopp-kopp vicceket mesél neki. Lisa azzal ellenőrizte a lánya állítását, hogy megmutatta neki az apja munkatársainak fényképét, akik szintén a merényletben haltak meg. Jackie annak ellenére felsorolta mindegyik nevét, hogy valójában egyiküket sem ismerte.Tony: 2010 októberében halt meg egy autóbalesetben a 20 éves Tony Woodmansee. Állítólag a fiatalember korábban ellátogatott egy médiumhoz, aki megjósolta neki a halálát. Woodmansee ezt elmesélte két barátjának, akik azzal keresték fel a fiatalember anyját, Sally-t, hogy a fia fel fogja venni vele a kapcsolatot a túlvilágról.

A nő ebben nem hitt, ám amikor az otthonában mozogni kezdtek a konyhai eszközök, a tévé és a rádió pedig véletlenszerűen bekapcsolt, akkor megváltozott a véleménye. Sally végül úgy döntött, hogy elmegy a médiumhoz, aki megmutatta neki, hogy hogyan veheti fel a kapcsolatot a fiával az automatikus írás segítségével.

Mikor Sally kipróbálta a technikát, akkor olyan érzése támadt, hogy valaki megfogja a kezét. A nő a „Tony” nevet írta a papírra. Négy évvel később Sally 20 darab A4-es füzetet írt tele. Habár sokan szkeptikusak, a gyászoló anya mégis hisz abban, hogy a fiával beszélget.

Figyellek”: 2011 júniusában szívritmuszavarban meghalt Jack Froese, Pennsylvaniában. Öt hónappal később Jack legjobb barátja, Tim Hart, e-mailt kapott Froese e-mail címéről. A tárgyba ezt írták: „Figyellek.”

Az e-mail szövege így szólt: „Hallottál? A házadnál vagyok. Takarítsd ki a tetőteret!”

Hart alaposan megdöbbent, ugyanis kicsivel Froese halála előtt arról beszélgettek, hogy Hartnak mit kellene tennie azért, hogy több helye legyen a padláson. Ugyanakkor nemcsak Hart kapott rejtélyes e-mailt az elhunyttól.

Froese unokatestvére, Jimmy McGraw ugyancsak kapott egy üzenetet, amiben az állt, hogy Froese tudja, hogy McGraw eltörte a bokáját, és próbálta figyelmeztetni, hogy legyen óvatos. McGraw egy héttel a különös e-mail előtt törte el a bokáját.

Vörösbegy: 2014-ben, agydaganatban halt meg a 4 éves Jack Robinson. A kisfiút a szülei, az ikertestvére és három nővére gyászolta. A gyermek anyukája, Marie gyakran kiment a temetőbe a fia sírjához, ahol 2017. április 1-jén, a fia halálának évfordulóján, Marie arra kérte a kisfiút, hogy küldjön neki egy jelet, ha jól van. Amikor az asszony leült a sírra, akkor egy vörösbegy leszállt az égből és Marie lábán landolt. Az anyuka biztos benne, hogy ez volt a jel, amit kért.

Légy óvatos”: A horrorregényeiről híres Dean R. Koontzot a munkahelyén hívta fel egy nő 1988 szeptemberében. Az író távolinak hallotta a hangot, a vonal is rossz volt, mégis Koontz tisztán értette, hogy a női hang ezt mondja: „Kérlek, légy óvatos!”

A férfi úgy véli, hogy a közel 20 éve elhunyt édesanyja üzent neki. Két nappal később Koontz meglátogatta az apját a pszichés betegeknek fenntartott intézményben, ahol az apja hirtelen megpróbálta leszúrni a fiát.

Koontznak sikerült idejében kikerülnie a támadást és el tudott menekülni. A támadót lefogták a gondozók és a rendőrök. Az író szerint az édesanyja azért vette fel vele a kapcsolatot a túlvilágról, hogy erre a veszélyre figyelmeztesse.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com