Rendkívüli biztonsági intézkedések lesznek a Lyonban megölt nemzeti radikális aktivista megemlékezésén

Rendkívüli rendőri készültséget vezetnek be a középkelet-franciaországi Lyonban azon a megemlékezési meneten, amelyet az egy héttel ezelőtt a politikai ellenfelei által halálra vert nemzeti radikális diák emlékére tartanak - jelentette be pénteken Laurent Nunez francia belügyminiszter az RTL kereskedelmi rádióban.A szombati felvonuláson - amelynek betiltását Lyon polgármestere és a helyiek egy része is kérte a hatóságoktól a várható zavargások miatt - a belügyminiszter szerint 2-3 ezer, az "ultrakonzervatívokhoz" tartozó emberre számítanak a hatóságok.

A megemlékezést a megölt diák egyik barátja, egy abortuszellenes mozgalom szóvivője hívta össze. A felhívást szélsőjobboldali csoportok terjesztik a közösségi médiában.

A legnagyobb ellenzki párt, a szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke, Jordan Bardella pénteken azt javasolta a párt aktivistáinak, hogy ne vegyenek részt a szombatra tervezett megemlékezéseken, és ne hozzák azokat összefüggésbe a párttal.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szerinte a megemlékezések szervezőiről nem lehet tudni pontosan, hogy kik, és egyiket sem a megölt diák hozzátartozói kezdeményezték.

A másik nagy ellenzék párt, a radikálisan baloldali Engedetlen Franciaország részéről Manuel Bompard a megemlékezés betiltását kérte, mivel szerinte az "igazi fasiszta demonstráció" lesz, és "fenyegetést jelent a lakosok számára".

"Több mint ezer neonáci érkezik egész Európából halálos bosszúvággyal" - írta a radikális baloldali politikus az X-en. A belügyminiszter pénteken elmondta, hogy csak akkor tudná betiltani a felvonulást, ha "a közrend megzavarásának jelentős kockázata állna fenn, és azt nem vagyok képes megakadályozni".

A megemlékezést egy 23 éves diák, Quentin Deranque emlékére szervezik, aki szombat este belehalt sérüléseibe, miután két nappal korábban megtámadták a középkelet-franciaországi Lyonban, ahol egy identitárius csoport politikai tüntetésén a biztonságért volt felelős. A támadás múlt csütörtökön egy egyetemi konferencia elleni tüntetésen történt. A konferenciát Rima Hassan radikális baloldali európai parlamenti képviselő tartotta a lyoni Politikatudományi Intézetben.

A politikus fellépése elleni tiltakozás két szélsőséges, egy szélsőbaloldali és egy szélsőjobboldali csoport közötti verekedéssé fajult, amelyben a megölt diák magára maradt, és járókelők felvételei szerint az ellenséges csoport "legalább hat, maszkot és kapucnit viselő tagja" a földre esett férfit ütötte és rugdosta, majd magára hagyta.

A fején súlyosan megsérült férfit kórházba szállították, ahol mélyaltatásba helyezték. A fejére mért heves ütések következtében fellépő agyrázkódást azonban nem élte túl.

Csütörtök este szándékos emberölés gyanújával hat gyanúsított ellen indult eljárás a nemzeti radikális aktivista halála ügyében, egy radikális baloldali nemzetgyűlési képviselő parlamenti asszisztensét, Jacques-Élie Favrot-t pedig bűnrészességgel vádolta meg a lyoni ügyészség. Öt férfi és két nő ellen indult eljárás, 20 és 26 év közöttiek, többségük egyetemi hallgató, valamennyien előzetes letartóztatásba kerültek.

A gyanúsítottak többsége szélsőbaloldali mozgalmakhoz kötődik, és közöttük van az egyik legnagyobb ellenzéki párt, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország egyik nemzetgyűlési képviselőjének, Raphaël Arnault-nak három munkatársa is, ketten közülük parlamenti asszisztensek, egy pedig gyakornok. Megválasztása előtt a képviselő alapította az azóta hatóságilag feloszlatott La Jeune Garde (Az Ifjú Gárda) nevű antifasiszta kollektívát, amelyet a kormány és a szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés napok óta vádol a 23 éves diák megölésével.

Az ügy napok óta vezető helyen szerepel a francia médiában, és három héttel az önkormányzati választások előtt kritikák kereszttűzébe állította a Jean-Luc Mélenchon által vezetett radikális baloldali Engedetlen Franciaországot.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com