Ismét tüntettek a budapesti taxisok

Szerdán ismét tüntettek a budapesti taxisok, több tucat autóval tartottak tiltakozó demonstrációt a Fővárosi Közgyűlés ülésezése alatt a Városháza előtt.

Olaszországban az idén már több mint nyolcezer utcai megmozdulás zajlott

Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter a közterületek biztonságának további erősítését szorgalmazta, hangoztatva, hogy év eleje óta több mint nyolcezer utcai megmozdulás zajlott, és a következő napokban újabb, nemzetbiztonsági szempontból veszélyesnek ítélt tüntetéseket rendeznek.

A Nemzeti Gárda katonái érkeztek Texasból Chicago körzetébe a szövetségi bevándorlási hatóság tagjainak és létesítményeinek védelmére

A Nemzeti Gárda katonái érkeztek Texasból Chicago körzetébe a szövetségi bevándorlási hatóság tagjainak és létesítményeinek védelmére kedden.

Eisenkrammer Károly: a versenyzők biztonsága, a verseny lebonyolítása mindenek felett van

Eisenkrammer Károly szerint csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt súlyos sérülés a vasárnap zárult Vuelta a Espanán a spanyol országúti kerékpáros körversenyt végigkísérő és azt többször jelentősen befolyásoló tüntetések miatt.

BKK: módosul a közösségi közlekedés a belvárosban szombaton délután demonstráció miatt

Demonstráció miatt változik a közösségi közlekedés a belvárosban szombaton délután - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

Ismét rendőrökkel csaptak össze a tiltakozók Szerbiában

Több szerbiai városban is összecsaptak az ellenzéki tiltakozók a rendőrökkel csütörtök este, Újvidéken emellett felgyújtották a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) helyi irodáját.

Közalkalmazottak tüntettek Romániában a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen

Közalkalmazottak tüntettek a bukaresti parlament és Románia számos közintézménye előtt hétfőn a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen, amelyek első csomagját parlamenti vita nélkül, mandátumát kockára téve akarja életbe léptetni az Ilie Bolojan vezette négypárti koalíciós kormány.

Gulyás Gergely: Karácsony Gergely még mindig a "hétvégi drag queen show hatása alatt van és képzelődik"

Karácsony Gergely főpolgármester úgy tűnik, még mindig "a hétvégi drag queen show hatása alatt van és képzelődik" - írta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Facebook-bejegyzésében.

A szabad nyilvánosságért tüntettek Budapesten

A "szabad nyilvánosságért, a nyugatos társadalomfejlődésért, Magyarország megmentéséért" demonstráltak Puzsér Róbert publicista, szerkesztő, kritikus felhívására kedden Budapesten.

Szabálysértési eljárás indult a keddi, fővárosi jogellenes gyűléssel kapcsolatban

Szabálysértési eljárás indult a keddi, fővárosi jogellenes gyűléssel kapcsolatban a szervező ellen - közölte honlapján a rendőrség szerda reggel.

BRFK: két ember ellen indult eljárás a keddi jogellenes budapesti gyűléssel kapcsolatban

Két ember ellen indult eljárás a keddi jogellenes budapesti gyűléssel kapcsolatban - derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdai közleményéből.

BRFK: több mint 50 ember ellen indult eljárás a Szabadság hidat is blokkoló jogellenes gyűléssel összefüggésben

Több mint 50 ember ellen indult eljárás a keddi, a Szabadság hidat is blokkoló jogellenes gyűléssel összefüggésben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a police.hu oldalon.