Ismét tüntettek a budapesti taxisok

Szerdán ismét tüntettek a budapesti taxisok, több tucat autóval tartottak tiltakozó demonstrációt a Fővárosi Közgyűlés ülésezése alatt a Városháza előtt.A Fővárosi Taxi Egyesület korábbi közleménye szerint az eseményt azért szervezték, mert "bizonyos érdekcsoportok" a szabad taxizást ellehetetlenítve külföldieket alkalmazó flottás rendszert akarnak bevezetni.

A tiltakozók közül többen bementek a Fővárosi Közgyűlés ülésére, de a főpolgármester nem engedte, hogy a követeléseiket megfogalmazó levelüket ott felolvassák. A taxisok közben a belváros más részein is forgalomlassító demonstrációkra gyűltek össze. A Fővárosi Taxi Egyesület társelnöke a közgyűlési ülésről távozva közölte, hogy

az eredmények érdekében minden lehetőséget szeretnének kihasználni, ezért a csütörtöki közmeghallgatáson is részt vesznek majd. Váczi Norbert hozzátette, hogy a követeléseik ugyanazok, mint az egy hónapja tartott tiltakozáson is, tehát a tarifamódosítás és a létszámszabályozás mellett az illegális személyszállítás elleni küzdelmet tekintik a céljuknak.

A tárgyalások nem haladtak, ezért a tiltakozók minden közgyűlésen meg fognak jelenni, amíg nem lesznek eredmények. Más lehetőség nem látszik, mert a megegyezés Karácsony Gergellyel egyre kevésbé valószínű, de "erőteljesebb nyomásgyakorlással" talán célt lehet érni - fogalmazott. A tiltakozás három napon át Budapest több pontján forgalomlassító demonstrációkkal folytatódik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

http://ujhazak.com