Rendőrök ellen emeltek vádat, mert súlyosan bántalmaztak egy férfit

Hivatalos eljárásban, csoportosan elkövetett bántalmazás és más bűncselekmények miatt vádat emeltek hét rendőr ellen - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-t.A közlemény szerint június 3-án este Budapesten a rendőrök garázdaság miatt intézkedtek egy férfi ellen, akit aztán ellenszegülő és támadó magatartása miatt előállítottak egy kerületi kapitányságra. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a férfit a rendőrök az intézkedés helyszínén, majd a kapitányságon is többször bántalmazták, emiatt többszörös bordatörést és a felsőtestén zúzódásos sérüléseket szenvedett. A légmell kialakulása a sértettnél életveszélyes állapotot idézett elő, amely orvosi segítségnyújtás nélkül nem lett volna elhárítható.
    

Az első bántalmazást a sértett akkor szenvedte el, amikor az intézkedés kezdetén az egyik rendőr felé lépett, aki előbb eltolta magától a férfit, majd megragadta a nyakát és több másodpercig, kisebb erővel szorította. A férfi ellenállást tanúsított, az autója kulcsát eldobta és egy széket rúgott az egyik rendőr felé, aki erre ököllel fejen ütötte őt.
    

A kapitányság befogadóhelyiségben a korábban a sértett nyakát megszorító rendőr megragadta a férfit a felső testén, lenyomta egy sámlira, miközben ököllel megütötte a hasát. Később egy rendőr - a korábbi bántalmazó és egy másik kollégája támogatásával - gázspray-t fújt a zárt légterű előállító-helyiségbe, ahol a sértett egyedül volt.
    

Egy óra elteltével három rendőr bement a helyiségbe, és testszerte kitartóan rugdosta, valamint tenyérrel és ököllel ütötte a sértettet. A bántalmazásban részt nem vevő, de azt észlelő rendőrök a történteket nem jelentették, nem léptek fel ellene, sőt egyikük a támogató jelenlétével segítette az elkövetést, így valamennyien bűncselekményt követtek el a nyomozó ügyészség szerint. A fogdai bántalmazásban részt vevő három rendőr szolgálati viszonya megszűnt, majdnem négy hónapig volt letartóztatásban - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com