Rendőrök megsebesültek, és többtucatnyi embert őrizetbe vettek a Kínából evakuáltak miatt kitört ukrajnai zavargásban

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Kilenc rendőr megsebesült, és 24 embert őrizetbe vettek a hatóságok csütörtök este, amikor zavargásba torkollott a helybeliek tiltakozása egy kelet-ukrajnai településen amiatt, hogy a hatóságok falujuk szanatóriumában akarják elhelyezni el a kínai koronavírus-járvány gócpontjából, Vuhanból elhozott 45 ukrán és 27 külföldi állampolgárt - hozta nyilvánosságra pénteken az ukrán belügyminisztérium.A Poltava megyei Novi Szanzsariban helyi lakosok - egyes források szerint más településről érkező felbujtókkal együtt - felgyújtott barikádokkal torlaszolták el a szanatóriumhoz vezető utakat, az evakuáltakkal érkező buszokat pedig kövekkel dobálták meg, a járművek több ablakát is betörve, közben a rendfenntartókkal is összecsaptak. Utóbbiak végül erőszakot alkalmazva megtisztították az utat, és sikerült bejuttatniuk a szanatóriumba az evakuáltakat.

    
A pénteki jelentés szerint a kilenc sebesült rendőr közül öten további kórházi ápolásra szorulnak. Az őrizetbe vettek közül egyet továbbra is fogva tartanak, a többieket a jegyzőkönyvek felvétele után szabadon engedték. Két büntetőeljárást indítottak ellenük tömeges rendbontás és hatósági személy elleni erőszak címén.
    

Pénteken már lecsillapodott a helyzet a településen, senki sem tüntetett, de a rendőrség és a nemzeti gárda továbbra is megerősített szolgálatot tart, mintegy 200-an járőröznek a faluban - közölte a belügyminisztérium. A helybeliek viselkedését többen elítélték, Zorjana Szkalecka ukrán egészségügyi miniszter szolidaritásul ideiglenesen beköltözött a szanatóriumba, ahol az evakuáltaknak két hetet kell eltölteniük karanténban.
    

Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettes "nemzeti szégyennek" nevezte a történteket, és biztosított afelől, hogy a rendfenntartók megvédik bármiféle támadással, gyújtogatási kísérlettel szemben a szanatóriumot. Az UNIAN ukrán hírügynökség beszámolója szerint a fegyveres konfliktus elől korábban kényszerből elköltözött donyeckiek - úgynevezett belső menekültek - egy csoportja élelmiszeradományt - gyümölcsöt, üdítőt, csokoládét és süteményt - vitt szolidaritásból az evakuáltaknak. "Vádoltak már minket azzal, hogy a háború miattunk van, ezeket az embereket pedig most a vírusért teszik felelőssé" - mondták az újságíróknak, amikor lepakolták az adományt a szanatórium kapuja elé.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com