Rendőrség: nem biztos, hogy minden áldozatot sikerül azonosítani

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: A londoni rendőrség szerint nem biztos, hogy a szerda hajnali tűzvész mindegyik áldozatát sikerül megtalálni és azonosítani.Stuart Cundy, a Scotland Yard területileg illetékes parancsnoka, aki a rendőrségi vizsgálatot vezeti, pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: az eddig megtalált tizenhét áldozat közül hatot sikerült "feltételesen" azonosítani. Az első megnevezett áldozat egy szíriai menekült, Mohammed Alhajali volt, aki 2014-ben érkezett Nagy-Britanniába, és általános mérnöki tanulmányokat folytatott. Ő a teljesen kiégett, 24 szintes, nyugat-londoni Grenfell Tower 14. emeletén lakott bátyjával, akit a tűzoltók kimenekítettek a lángoló toronyházból.

Stuart Cundy rendőrparancsnok pénteki tájékoztatóján nem bocsátkozott részletekbe arra a kérdésre, hogy összesen hány halálos áldozata lehet a tűzvésznek, csak annyit mondott: reméli, hogy a végleges szám "nem lesz három számjegyű". A brit médiában pénteken megjelent egyes nem hivatalos becslések szerint a halottak száma meghaladhatja a hatvanat.


A Scotland Yard pénteken bűnügyi vizsgálatot indított a tűzvész ügyében. Cundy rendőrparancsnok azonban hangsúlyozta: ez nem azt jelenti, hogy a rendőrség meggyőződése szerint bűncselekmény történt, ilyen súlyos szerencsétlenségek után mindig indul vizsgálat annak kiderítésére, hogy terhel-e valakit büntetőjogi felelősség.


A műszaki vizsgálat jelenleg a 127 lakásos épület tavaly befejeződött felújítására összpontosul. A toronyházat a renoválás során külső hő- és esőszigetelő burkolóelemekkel látták el, és a szakértők azt próbálják kideríteni, hogy ezek alapanyaga mennyire volt tűzálló. Nagy-Britanniában négyezer hasonló toronyház épült az 1960-as és az 1970-es években. Nick Hurd, a brit belügyminisztérium államtitkára, aki a rendőrség és a tűzoltóság munkáját is felügyeli, elrendelte az összes ilyen lakóépület teljes tűzbiztonsági felülvizsgálatát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com