Rengeteg ember tűnik el a Nemzeti Parkokban

Több száz ügyet nem tud megoldani a rendőrség.parkAz Amerikai Egyesült Államok rengeteg szép Nemzeti Parknak, erdőnek lehetne a büszke tulajdonosa, ha ezt nem árnyékolná be az a tény, hogy évente több száz ember tűnik el nyomtalanul egy-egy parkból.

Az ügyek közül sokat megoldottak a rendőrök, hiszen a hatalmas kiterjedésű Nemzeti Parkokból könnyű eltűnni, de még így is rengeteg döglött ügy hever a nyomozók asztalán. A lezáratlan esetek között akad, amely szerint földönkívüliek rabolták el a turistákat, míg mások letértek a turistaútvonalról, és sosem kerültek elő, de ennél félelmetesebb történetek is akadnak.

Európában sokkal ritkábbak az ilyen rejtélyek, mert a Nemzeti Parkok viszonylag közel vannak a lakott területhez, tehát amennyiben eltűnik valaki, akkor nagy eséllyel emberek közé keveredik ki a rengetegből.

A rejtélyes, mindmáig megoldatlan ügyekről David Paulides, nyugdíjas rendőr és magánynyomozó eddig négy könyvet írt. A férfi 52, egymáshoz hasonlatos esetet vizsgált meg. A legtöbb ügy a Sziklás hegységben, Colorado, Michigan, Georgia és Arkansas államban történt, de voltak eltűnések Kanadában és Európában is.

A vizsgálatból kiderült, hogy legtöbbször olyan profi túrázók tűnnek el, akiknél vadászpuska, és más felszerelés van. A később előkerülő holttesteknek sokszor hiányzik a cipője, zoknija, még akkor is, ha hideg évszakban veszett nyomuk.

vanishAz is érdekes adat, hogy a legtöbb eltűnt ember férfi. A nyugalmazott rendőr szerint nem sorozatgyilkos szedi az áldozatait a Nemzeti Parkokban, de annak is nagyon minimális a valószínűsége, hogy öngyilkosság, véletlen fulladás áll a rejtély hátterében. Akik nem földhöz ragadt megoldást keresnek, azok szerint a Nagyláb, vadember, vagy földönkívüliek rabolhatják el az embereket.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com