Rubik-kocka világrekordot akart felállítani a tenger mélyén a Titan balesetében meghalt fiatal

Négyezer méter mélyen, a Titanic roncsainál akart Rubik-kocka világrekordot felállítani az a pakisztáni fiatal, aki apjával és három másik emberrel együtt odaveszett a Titan búvárhajó balesetében - írta a fiú anyjára hivatkozva a BBC brit műsorszolgáltató honlapján hétfőn.Christine Dawood a BBC-nek adott interjújában aláhúzta: fia, Suleman Dawood tehetséges játékos volt, és előre jelentkezett a Guiness Rekordok Könyvébe kísérletével. Suleman apja, Shahzada kamerát is vitt magával a tenger mélyére, hogy megörökítse a pillanatot.
   

Az anya elmondta: eredetileg ő kísérte volna férjét a merülésre, de útjuk a koronavírus-világjárvány miatt meghiúsult. Később aztán fia is érdeklődést mutatott a merülés iránt, így inkább lemondott a lehetőségről a javára. Indulás előtt a család még viccelődött, majd a Titan útnak indult, Christine és tizenhét éves lánya, Alina pedig az anyahajó, a Polar Prince fedélzetén várakozott a búvárhajó visszatérésére, hiába.
    

Christine elmondta: akkor vesztette el a reményt, amikor átlépték a 96 órás határt, hiszen addigra vélhetőleg kimerültek volna a Titan fedélzetén található oxigéntartalékok. Az anya szerint lánya továbbra is bizakodott, egészen addig, míg a parti őrség közölte, hogy roncsokat találtak a Titanic közelében. Christine és Alina Dawood egy személyes célt tűztek ki, hogy feldolgozzák a tragédiát és megőrizzék Suleman emlékét: mindketten meg akarják tanulni, hogy kell kirakni a Rubik-kockát.
    

A turisztikai célokra használt Titan búvárhajó június 18-án indult útnak öt emberrel a fedélzetén eredetileg kevesebb mint félnaposra tervezett útjára az 1912-ben elsüllyedt Titanic roncsaihoz. A Titan eltűnését követően nagyszabású kutató-mentő akció indult az Atlanti-óceán mintegy tízezer négyzetmérföldes területén. A búvárhajó roncsait június 22-én találta meg egy, a felszínről irányítható kanadai mélytengeri kutatóeszköz a tenger fenekén, csaknem négyezer méteres mélységben, és mintegy ötszáz méterre a Titanic roncsaitól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com