Sokan meghaltak és megsebesültek egy afganisztáni síita mecsetben elkövetett öngyilkos merényletben

Legalább ötven halálos áldozata és 140 sebesültje van annak a robbantásnak, amely az észak-afganisztáni Kunduz egyik síita mecsetében történt pénteken - közölték kórházi források.A támadásra a Gozar-e-Szayed Abád mecsetben került sor a pénteki ima idején. Egy kunduzi kórház névtelenül nyilatkozó orvosa elmondta, hogy mostanáig 35 holttestet és 50 sebesültet vittek be hozzájuk. Korábban az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű szervezet egyik helyi tisztségviselője azt nyilatkozta, hogy 15 holttestet és több mint 90 sebesültet szállítottak be a szervezet kunduzi klinikájára.
   

Más hírforrások nyolcvan, sőt száz halottról számoltak be helyi tisztségviselőkre és szemtanúkra hivatkozva. Az ENSZ afganisztáni missziója a Twitteren több mint száz sebesültről és halottról írt. Zabiulláh Mudzsáhid tálib szóvivő csak annyit mondott, hogy sok hívő meghalt és megsebesült. Hozzátette: a tálibok különleges erői a helyszínre érkeztek, és vizsgálják, hogy mi történt. Később egy tálib illetékes, Matiulláh Róháni elmondta: öngyilkos merényletre került sor. Egyelőre senki sem jelentkezett elkövetőként.
    

A közösségi oldalakon több fotót és felvételt hoztak nyilvánosságra, amelyeken a romok között túlélők után kutató emberek láthatók. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet számos hasonló támadást követett el az afganisztáni síita kisebbség ellen. A szunnita szélsőségesek eretneknek tartják a síitákat. Vasárnap a kabuli Íd Gah mecset bejáratánál robbantottak az Iszlám Állam szélsőségesei.


Az imaházban Zabiulláh Mudzsáhid anyjának gyászszertartását tartották éppen, amelyen állítólag több magas rangú tálib vezető is részt vett. Az áldozatok számára vonatkozóan eltérő értesülések vannak. A tálibok legalább öt civil halottról számoltak be, más sajtójelentések viszont tizenkét halottról és több mint harminckét sebesültről szóltak.
    

Az ilyen támadások rámutatnak arra, hogy a tálibok augusztus 15-i hatalomra kerülésével sem szűnt meg az erőszak Afganisztánban. A radikálisok azóta többször léptek fel az Iszlám Állam szélsőségeseivel szemben az afgán fővárosban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com