Svéd nők egyre jobban félnek este kimenni az utcára

Két év alatt Svédországban 70 százalékkal nőtt meg a szexuális bűncselekmények száma. A svéd nők 13 százaléka fél este kimenni az utcára – számolt be róla a Breitbart.

A svédek közül 2014-ben még csak egy százalék mondta, hogy érte szexuális támadás.

Egy évvel később ez a szám már 1,7 százalékra nőtt, ami 129 ezer embert jelent.


A Svéd Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács éves jelentése szerint 2005 és 2012 között egy százalék volt a szexuális bűncselekmények áldozatainak száma. Ez alá a kategória alá sok minden sorolható a kisebb zaklatástól kezdve egészen a nemi erőszakig. A fő veszélyeztetettek pedig 20-24 év közötti nők.
A kutatás során 12 ezer embert kérdeztek meg.

A finn nemzeti közszolgálati rádió arról számolt be, hogy a kutatás 100 százalékos növekedést mutatott ki a nők ellen elkövetett szexuális bűncselekmények terén. A támadások miatti félelem is megnövekedett, a nők 22 százaléka mondta, hogy fél attól, hogy támadás éri. A férfiaknál 8 százalék volt, aki ezt válaszolta.
A svéd nők életére a félelem hatással van. 13-14 százalék azt mondta, hogy este már nem is mer kimenni az utcára. Az adatok szerint a támadások többsége nyilvános helyen történik, az elkövetők ismeretlenek.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com