Száz fiatalt kábított el és erőszakolt meg a pap

Óriásplakáton körözik Mexikóban azt a volt pederaszta lelkészt, aki az elmúlt 30 évben rontotta meg a gyerekeket.priestJelenleg szökésben van Eduardo Córdova Bautista pap, aki után azért nyomoz a San Luis Potosí állami hatóság, mert a vád szerint, az elmúlt három évtizedben több, mint 100 gyereket kábított el és erőszakolt meg. García Covarrubias államügyész elmondta, hogy az óriásplakáton is körözött férfi ellen, több egykori áldozat is feljelentést tett, ezért vádat emeltek. Covarrubias hozzátette, hogy a pap ellen valószínűleg az Interpol is körözést fog kiadni.

Córdova ügyében a hatóságokon kívül, a San Luis Potosí klerikális szervei is vizsgálatot indítottak, amely azzal az eredménnyel zárult, hogy a pap valóban elkábította és megerőszakolta a fiatalokat. A San Luis Potosí egyházmegye igencsak kínos helyzetben van, mert nem sokkal korábban, egy másik lelkészről is kiderült, hogy két éve erőszakoskodott a rábízott szeminaristákkal. Ő azzal magyarázata a gyalázatos tettét, hogy a fiataloknak is áldozatul kell esniük ennek, mint minden olyan embernek, aki pap akar lenni.

(Forrás: latimoport.hu)

Hozzászólások

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök.

Kábítószer-kereskedelem zajlott a józsefvárosi szórakozóhelyen

Kábítószer-kereskedelem zajlott a józsefvárosi szórakozóhelyen

Bűnügyi információk szerint hónapok óta kábítószer-kereskedelem zajlott egy Budapest, VIII. kerületi szórakozóhelyen.

http://ujhazak.com