125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Korrupció vádjával 13 évi börtönre ítélték Kínában az Interpol korábbi vezetőjét

Tizenhárom és fél évi börtönbüntetésre ítélték Kínában Meng Hung-vejt, az Interpol korábbi vezetőjét, miután bűnösnek találták az ellene felhozott korrupciós vádakban - közölte kedden az ügyét tárgyaló tiencsini bíróság.

Interpol: terroristák is átkelhetnek a Földközi-tengeren

A nyáron és kora ősszel az Interpol koordinálásával több országban végrehajtott tengeri határvédelmi művelet során több mint egy tucat esetben került elő olyan nyom, amely arra utal, hogy külföldi terroristák is átkelhetnek a Földközi-tengeren Észak-Afrikából Európába.

Hetedszer kérte Moszkva az Interpoltól Bill Browder letartóztatását

Hetedszer fordult az orosz belügyminisztérium az Interpolhoz azzal a kéréssel, hogy vegye őrize William Browder üzletembert, a Szergej Magnyitszkij orosz könyvelő 2009-ben bekövetkezett halála miatt Oroszország ellen indított kampány kulcsszereplőjét.

Százötvenmillió forintnyi hamis gyógyszert foglaltak le Magyarországon

Több mint 150 millió forint értékű hamis gyógyszert foglaltak le Magyarországon a gyógyszerhamisítás elleni XI. Pangea nemzetközi akcióhét keretében - hangzott el a fellépésben részt vevő hatóságok szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Sajtóértesülés: Horvátország újra kérte az Interpoltól a Hernádi Zsolt elleni elfogatóparancs megújítását

A horvát rendőrség újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott elfogatóparancsot - jelentette az N1 horvát hírcsatorna rendőrségi értesülésekre hivatkozva.

Az Interpol által körözött bűnözőt fogtak el a spanyol hatóságok

Az Interpol által körözött bűnözőt fogtak el a spanyol hatóságok pénteken, akit Olaszországban és Spanyolországban is több ember meggyilkolásával gyanúsítanak.

Hernádi Zsolt ügyvédje: végleges és megfellebbezhetetlen az Interpol döntése

Végleges és megfellebbezhetetlen az Interpol azon döntése, hogy lekerült a szervezet körözési listájáról Hernádi Zsolt - közölte hétfőn az MTI-vel a Mol elnök-vezérigazgatójának jogi képviseletét ellátó nemzetközi ügyvédi csoport vezetője.
A DK értesíti az Interpolt és az FBI-t Ghaith Pharaon miatt

A DK értesíti az Interpolt és az FBI-t Ghaith Pharaon miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) értesíti az Interpolt és az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI), hogy a miniszterelnök családja - állítólag az FBI által körözött - Ghaith Pharaonnal üzletel - tájéko...
Európa biztonságát nemzetközi együttműködéssel kell biztosítani

Európa biztonságát nemzetközi együttműködéssel kell biztosítani

Európa biztonságának és stabilitásának biztosítása nem korlátozódhat csak a kontinens országaira, hanem együttműködést igényel az Európán kívüli országokkal is - jelentette ki Jürgen Stock, az Interpo...
Nébih: nagy mennyiségű veszélyes élelmiszert foglaltak le egy nemzetközi ellenőrzési akcióban

Nébih: nagy mennyiségű veszélyes élelmiszert foglaltak le egy nemzetközi ellenőrzési akcióban

A magyar szakemberek 243 tonna szilárd és 17 ezer liter folyékony élelmiszerbiztonsági szempontból veszélyes terméket foglaltak le az élelmiszerhamisítás elleni nemzetközi Opson akcióban - közölte a N...
Az Interpol fokozott elővigyázatosságra int a határokon

Az Interpol fokozott elővigyázatosságra int a határokon

Fokozott elővigyázatosságra intette a határokon az Interpol a tagállamait szombaton, arra hivatkozva, hogy a tavaly novemberi, 130 halálos áldozatot követelő párizsi terrorakciók legfőbb gyanúsítottja...