Századvég: összeurópai "nem" Emmanuel Macron háborús terveire

Nincs olyan európai ország, ahol a többség katonák küldésével támogatná Ukrajnát - közölte a Századvég Alapítvány Európa Projekt-kutatásának eredményére hivatkozva.Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott összefoglalóban emlékeztettek rá: nagy visszhangot váltott ki a nemzetközi és európai közbeszédben, hogy Emmanuel Macron február 27-én, az általa összehívott párizsi csúcstalálkozón nem zárta ki annak lehetőségét, hogy "hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjenek" Ukrajnába, Oroszország megállítása érdekében.
    

Mint írták, Magyarország azonnal leszögezte, hogy a továbbiakban sem fog katonákat, illetve fegyvereket küldeni az ukrajnai harctérre, továbbá egyebek mellett Németország, Olaszország és Spanyolország is elhatárolódott a francia államfő kijelentésétől. Ezen felül Vlagyimir Putyin orosz elnök nukleáris fegyverek bevetését helyezte kilátásba azon országok ellen, amelyek harci alakulatok küldésével segítenék Kijevet - írták.


Felidézték: Emmanuel Macron később megerősítette, hogy a nyugati katonai beavatkozással kapcsolatban minden egyes szava "kimért, átgondolt és megfontolt" volt, majd a március eleji prágai látogatásán a francia elnök gyávasággal vádolta az európai országokat, amiért nem küldenek katonákat Ukrajnába. A Századvég Alapítvány közleményében azt írta: Emmanuel Macron elnök "katonai intervenciót vizionáló nyilatkozatai szöges ellentétben állnak az európaiak elvárásaival".
    

A kutatási adatok tanúsága szerint az uniós és brit polgárok több mint kétharmada (67 százaléka) ellenzi, hogy az országa katonai csapatokat küldjön Ukrajnába, valamint egyetlen vizsgált európai országban sincsenek többségben azok a válaszadók, akik katonák bevetésével segítenék Kijevet - írták Európa Projekt-kutatásuk eredményére hivatkozva.
    

Kiemelték: a felmérés eredményei "elválaszthatatlanok attól a ténytől, hogy a nyugati katonai erők esetleges ukrajnai jelenléte az orosz-ukrán háború azonnali kiszélesedésével, az európai országok hadviselő féllé válásával, továbbá a civil és katonai áldozatok számának drámai növekedésével járna".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com